A magyar lakosság lassan levetkőzi a bankkártyás vásárlással szemben korábban jellemző ellenállását. Egy internetes vásárlásokkal kapcsolatos kutatás szerint az elektronikus tranzakciók használata nőtt a leginkább.

A hazai internetező lakosság körében végzett idén év elején felmérést a fizetési szokásokkal kapcsolatban a MasterCard megbízásából az eNet. A nyilvánosságra hozott adatokból kiderült, hogy lényegesen többen mernek már itthon is webshopokban vásárolni, ráadásul az utánvételes megrendelést is kezdi kiszorítani a bankkártyás fizetés.

Vásárlunk.hu

A több mint félezer fő bevonásával készült, reprezentatív kutatása szerint a rendszeresen internetezők 83 százaléka vásárolt valamit interneten az elmúlt évben, azaz közel négymillió honfitársunk használta ki a világháló lehetőségeit ilyen céllal. Ez különösen annak fényében jó eredmény, hogy az egy évvel korábban végzett hasonló felmérésben még csak 76 százalékos volt ez az arány.

A válaszokból kiderült, az internetes vásárlást legtöbben a kényelem miatt választották (70%), de a házhozszállítási lehetőség (54%) és a korlátlan nyitva tartás (48%) is fontos a webáruházak ügyfeleinek. A megkérdezettek szívesebben vásárolnak online, ha a nem megfelelő terméket ingyen visszaküldhetik (58%), a terméket a fizetés előtt megtekinthetik (43%), érvényesíthetik a pénz-visszafizetési garanciát (43%), és igénybe vehetik az ingyenes kiszállítás lehetőségét (41%).

A legtöbb webshopban a vásárlók dönthetnek a fizetés és a kiszállítás módjáról is. Végetérni látszik a magyar lakosság berzenkedése az elektronikus fizetési módoktól, hiszen az online bankkártyával fizetők aránya nyolc százalékponttal (35-ről 43 százalékra) nőtt az elmúlt évben. Ennek ellenkezője tapasztalható az átvételkor készpénzben fizetők táborában. A "bizalmatlanok" köre ugyanis hat százalékponttal csökkent. A kiszállítási módok közül a futárszolgálat igénybevételét választották a legtöbben (79%), melyet a postai kézbesítés követ (52%).

Mobilizálódunk

Nem csak a fizetési módokban, hanem az internetes vásárláshoz használt eszközökben is felfedezhető a technológiai fejlődés hozta változás: a legszembetűnőbb, hogy rohamosan emelkedik a mobilon véghezvitt vásárlások száma. Bár a leggyakrabban használt eszköz továbbra is az asztali számítógép (64%) és a laptop (53%), az okostelefonos vásárlás aránya mára 10%-ról 17%-ra emelkedett, a tableten történő pedig 4%-ról 7%-ra. A kutatás eredményei alapján elmondható, hogy leginkább könyvet, újságot, magazint vennének online a magyarok (34%), melyet a játék, ajándék (28%), a számítástechnikai eszközök (27%), a ruházat, cipő, táska (27%) követ.

Piaci hírek

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.