A társaság bevezeti a felhasználói értékelések automatikus, MI-alapú összefoglalását, miközben oldalait a beszámolók alapján éppen elöntik az ugyancsak MI által generált, hamis vélemények.

Az Amazon egyelőre csak amerikai mobilos felhasználóinak egy csoportja előtt nyitotta meg új szolgáltatását, amelynek keretei között írásos összefoglalókat jelenít meg az áruházában kapható termékek vásárlói értékeléséről. A generatív mesterséges intelligencia munkába állításával a társaság automatikusan kivonatolja az adott cikkekhez tartozó véleményeket, kiemelve a gyakran előforduló kulcsszavakat és kifejezéseket. A dolog lényege az lenne, hogy az érdeklődőknek megspórolják a nagy csomó hozzászólás végigböngészését, a bekezdésnyi szöveg alatt pedig bekezdés alatt megjelenítik a termékattribútumok listáját is, amelyekre rákattintva a megfelelő megjegyzésekhez irányítják a felhasználókat.

A vállalat a bejelentés kapcsán kiemeli, hogy először 1995-ben vezette be a fogyasztói értékeléseket, ami a maga idejében forradalmi dolognak számított. Ezt az eltelt évek során folyamatosan fejlesztgette: a különféle szűrések és kiterjesztések mellett 2019-ben a csillagos osztályzatok is megjelentek, amelyek anélkül adnak visszajelzést, hogy a vásárlóknak meg kellene írniuk egy teljes szöveges értékelést. Az Amazon saját adatai alapján tavaly 125 millió vásárló közel 1,5 milliárd véleményt és értékelést küldött a szolgáltató webáruházainak, ami másodpercenként 45 új megjegyzést jelent világszerte. A következő lépés most az MI bevetése lesz, egyszerűsítve a rengeteg összegyűlt információ értelmezését.

Új tetőt húznak a roskadozó házra

A dolog onnantól válik igazán érdekessé, hogy a beszámolók szerint az Amazon egyelőre nem áll jól a hamis, szándékosan félrevezető és jellemzően gépek által generált vélemények elleni küzdelmében. A mesterséges intelligencia megkönnyítette a robotoknak, hogy nagyságrendet ugorjanak a mesterségesen előállított szemét mennyiségében, sőt újabban már magukat a termékeket is robotok hamisítják, ahogy az kiderült a The New York Times e-könyves csalásokról szóló riportjából. A The Register beszámolójában egy amerikai kormányzati jelentést is idéznek, amelyből kiderül, hogy az ilyen jellegű tartalom 27,6 százalékát találták hamisítványnak a nyilvános megjegyzések és értékelését vizsgálatakor.

Az Amazon eddig is arról beszélt, hogy az emberi moderátorok mellett gépi tanulóalgoritmusokat használ a gyanús tartalom kiszűrésére. Az általa használt szoftverek állítólag ezernyi adatpontot elemeznek, beleértve az áttekintések előzményeit és a felhasználók addigi tevékenységét. Ez azonban a jelek szerint nem volt túl hatékony: a Vice tavasszal közölt cikkében például arról írnak, hogy a kommentárok egy részében még az "as an AI language model" ("mivel én egy mesterséges intelligencia vagyok") kifejezés is szerepel, amit a ChatGPT is előszeretettel használ a különféle kérdésekre adott válaszaiban. Innentől pedig kérdéses, hogy mennyi értelme lesz az MI-fertőzött értékelések MI-alapú kivonatolásának.

Közösség & HR

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.