A globális költekezést természetesen a mesterséges intelligenciához fűződő beruházások fűtik.
Hirdetés
 

Legutóbbi, múlt év októberében közzétett előrejelzéséhez képest is optimistább forgatókönyvvel jelentkezett a Gartner az informatikai és kommunikációs piac idei teljesítményével kapcsolatban. Az amerikai piackutató újraszámolt jóslata szerint a világ több mint 6,15 billió amerikai dollárnak megfelelő értékben fog ilyen eszközökre és szolgáltatásokra költeni. Ha ez bejön, akkor a tavaly összel prognosztizált 9,8 helyett 10,8 százalékos lehet a szektor éves bővülése. 

 

 

Ahogy a fenti táblázatból kitűnik, a jövőre vizionált növekedés motorját elsősorban az adatközponti rendszerekkel kapcsolatos beruházások fűtik. Ezen belül pedig természetesen a mesterséges intellligencia fejlesztéséhez és működtetéséhez szükséges infrastruktúra kiépítése folytatódik nagy lendülettel. Ráadásul a növekedési ütemet a pár hónappal ezelőtti jóslathoz képest még alaposan meg is emelte a Gartner, miközben a cég által felrajzolt hájpgörbe szerint 2026-ban éppen a technológiával kapcsolatos kiábrándulási szakasz mélyére ér a világ.

A másik kiemelkedő növekedés elé néző területet a szoftverek képviselik, ahol ugyancsak a nagy nyelvi modellekre épülő generatív algoritmusoknak köszönhetően pezseg az élet. Igaz, itt egy kicsit lefelé korrigált a piackutató, és 15,2 helyett már "csak" 14,5 százalékos éves tempót lát elérhetőnek.

Az eszközök kategória két legfontosabb szereplőjét, az okostelefonok és a személyi számítógépek értékesítését is ugyanaz a probléma árnyékolja be idén. A memóriáknál tapasztalható alkatrészhiány valamint az ebből következő áremelkedés mindkét típusnál arra kényszeríti a gyártókat, hogy újragondolják, priorizálják portfóliójukat és az ezzel kapcsolatos értékesítési stratégiát.

Piaci hírek

Mustafa Suleyman másfél évet ad a fehér gallérosoknak az MI-vel szemben

A Microsoft MI-főnöke szerint egy-másfél éven belül a szellemi munkát végzők feladatait is átveszi a mesterséges intelligencia.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A PMI Budapest, Magyar Tagozat májusban rendezi meg az Art of Projects szakmai konferenciát. A rendezvény kapcsán rövid írásokban foglalkozunk a projektmenedzsment szakma újdonságaival. Az első téma: mit gondolunk ma a projekttervezésről?

Régen minden jobb volt? A VMware licencelési változásai

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.