Először történt meg, hogy az Apple okosórája riasztotta a mentőket egy balesethez – Amerikában.

Megvan az Apple Watch új reklámarca egy sportos 62 éves úriember, Bob Burdett személyében. Ennek persze Burdett nem feltétlenül örül, ugyanis azért vált híres Apple Watch-felhasználóvá, mert bringájával akkorát bukott, hogy percekig feküdt eszméletlenül az út szélén. Szerencsére az okosóra figyelt és felhívta a 911-et, megadta a balesetet szenvedett férfi helyzetét, így a mentők perceken belül a helyszínre értek, és kórházba szállították – írja a The Seattle Times.

Minden úgy működött, ahogy a tervezők megálmodták

A történet annyi, hogy a férfi terepbringázást tervezett a fiával. A találkozóra igyekezve azonban túlméretezte az egyik kanyart, és nagyot bukott. Hiába volt rajta sisak, annyira megütötte a fejét, hogy elveszítette az eszméletét. Óráján azonban be volt kacsolva az esésérzékelő. Mivel Burdett több mint 60 másodpercig mozdulatlan maradt, az óra riasztást küldött a 911-es segélyhívó számra. Burdett csak a mentőben tért magához.

Az óra azonban nem csak a mentőket riasztotta. A találkozóra induló fia szintén kapott értesítést arról, hogy az apja valószínűleg balesetet szenvedett, és a pozícióját is megadta. A fia az óra által megadott helyszínre ment, és kereste az apját, akit közben már kórházba szállítottak. A telefon azonban ezt az új pozíciót is megküldte a fiúnak, aki így egyből a kórházba tudott menni.

Értelemszerűen apa és fia is lelkendeztek, hogy milyen hasznos is az Apple okosórája. Az apa egyébként igazi early adopter: néhány éve azért kezdett el bringázni, mert egy egészségügyi telefonos app gyakoribb és intenzívebb mozgást javasolta számára. Az Apple Watchot pedig elsősorban az esésérzékelő funkciója miatt vette meg, mert gyakran teker egyedül elhagyott területeken. Azt azonban mindez idáig nem tudta, hogy működik-e az alkalmazás.

A helyi készenléti egységek szóvivője azt nyilatkozta, hogy ez volt az első olyan eset, amikor okosóra hívta őket baleset helyszínére.

A 4-es verzióban jelent meg

Az Apple okosórájának tavaly ősszel kiadott 4-es verziójában jelent az esésérzékelő. A funkció egy speciális giroszkóp és egy pulzusmérő kombinációjára, meg némi mögöttes gépi tanulási intelligenciára épül, amely kellő finomsággal érzékeli a felhasználó pozíciójának és állapotának változásait. Ha úgy ítéli meg, hogy viselője elesett, nem küld azonnal riasztást, hanem első körben rákérdez, hogy hívjon-e mentőt. Ha azonban a felhasználó erre nem reagál, automatikusan indítja a riasztást.

A funkció szofisztikáltan működik, megtanulja például, hogy viselőjének milyen mozgások közben milyen gyorsan ver a szíve, és csak a hirtelen változásokat veszi figyelembe. Ha valakit például olyan baleset ér, mint Bob Burdettet, akkor az óra egyrészt érzékeli, hogy a test nekicsapódott valaminek, valamint hogy váratlanul megváltozott az illető pulzusa, és ezeket az adatokat értékelve dönt arról, hogy riaszt-e (működését lásd az alábbi videóban).
 


A funkciót nem csak az Apple biztosítja. 2018-ban lépett piacra például az iBeat nevű startup saját okosórájával, amely az Apple-énél lényegesen olcsóbb, 250 dolláros modellekkel biztosít az Apple Watch-éhoz hasonló funkciókat (egy 4-as Apple Watch kb. 400 dollártól indul, itthon 145-150 ezerért lehet megvenni). Ráadásul – legalábbis az iBeat alapítója, Ryan Howard szerint – pontosabb is az Apple órájánál. Bár utóbbi sem csak játékszer – mondta Howard –, legfeljebb fitneszezőknek alkalmas, mert nem elég precíz, és sok vakriasztást küld.

Konzumer tech

A Samsung szembemegy a világtrenddel: vezetőknek jön a hatnapos munkahét

Annyira gyenge eredményeket produkált tavaly a dél-koreai vállalat, hogy a vezetőknek át kellett állniuk vészhelyzeti működésre.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.