A STRIX Award kiírói egyaránt várják a nagyvállalatok, a kkv-k és a közszféra szervezeteinél sikerrel bevezetett MI-projektekről szóló esettanulmányokat.

Az idén első ízben meghirdetett a STRIX Award célja, hogy "bemutassa és díjazza a legjobb hazai mesterséges intelligencia-megoldásokat, inspirációt adva a vállalatoknak és szervezeteknek" – olvasható a kezdeményezés mögött álló PPH Media mai sajtóközleményben.

A kiíró szerint erre már csak azért is szükség van, mert ahhoz képest, mennyire sokféle MI-alkalmazás vált elérhetővé az utóbbi években, itthon meglehetősen lassan reagálnak a gazdasági szereplők. Az Eurostat adatait vizsgálva kiderül, hogy tavaly a hazai cégek alig 7,5 százaléka használt mesterséges intelligencián alapuló alkalmazást. Ez jócskán elmarad a 13,5 százalékra mért uniós átlagtól, az országok rangsorában pedig mindössze hátulról a harmadik helyre elég.

MIndenkit várnak

A verseny az egyébként MI segítségével készült sajtóközlemény szerint egyszerre nyitott a nagyvállalatok, a kkv-k és a közszféra szereplői számára is. Nevezni 2025. november 15-ig megvalósult projektek esettanulmányaival lehet, három fő kategóriában: iparáganként, szervezeten belül betöltött funkció szerint vagy olyan, szervezeten belüli specifikus projektekkel, mint az "etikus MI-használati képesség kialakítása".

A pályamunkákat elbíráló zsűriben "a mesterséges intelligenciához kapcsolódó területek több évtizedes hazai és nemzetközi tapasztalatával rendelkező, a startupok, valamint a nagyobb gazdasági társaságok munkájára is rálátó gyakorlati és elméleti szakemberek foglalnak helyet".

A nevezéseket a verseny weboldalán lehet benyújtani, első körben 2025. november 17-ig.

Cloud & big data

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.