A Mattel és az OpenAI frissen bejelentett megállapodás garantálja, hogy a legkisebb korosztály se maradjon ki a generatív algoritmusok teremtette szép új világból.

Többrétű megállapodást kötött a világ egyik legjelentősebb játékgyártója és a ChatGPT fejlesztője. A hivatalosan kiadott közleményt azonban nehéz lenne azzal vádolni, hogy túl sok apró részletet árul el a Mattel és az OpenAI partnerségéről.

Annyi mindenesetre tudható, hogy a stratégiai együttműködés fő célja "a Mattel márkáin alapuló, mesterséges intelligenciával támogatott termékek és élmények" megalkotása. A játékgyártó az OpenAI technológiájának felhasználásával szeretné "az MI varázsát" elhozni "a korosztálynak megfelelő játékélményekbe, különös hangsúlyt fektetve az innovációra, a magánélet védelmére és a biztonságra".

A megállapodás másik szeletét az adja, hogy az OpenAI eszközei bekerülnek a Mattel üzleti működésébe. A remények szerint a munkatársak többek között a ChatGPT Enterprise funkcióira támaszkodva tudják majd javítani termelékenységüket, kreativitásukat.

A rövidke sajtóközlemény a vezetők kötelezően egymást méltató nyilatkozatai után azzal zárul, hogy a felek több különböző "termék és élmény" fejlesztésén dolgoznak párhuzamosan. A partnerség első közös termékét várhatóan még idén bejelentik majd.

1. Barbie; 2. ChatGPT; 3. ...; 4. és a profit!

Hogy pontosan mit is főznek ki a szövetségre lépett cégek a gyermekek szórakoztatására, azt tehát nem lehet tudni, de a lehetőségek meglehetősen szélesek. A Barbie, Hot Wheels és egy Mattel márkákra építve ugyanúgy elképzelhetők MI-képességekkel felvértezett játékok és appok, mint ahogy az sem kizárt, hogy fizikai játékokba integrálják valamilyen formában a generatív algoritmusokat.

Utóbbival azonban mindenképpen érdemes óvatosan bánni. Főleg annak a Mattelnek, amely egy évtizeddel ezelőtt már megégette magát a témában. A technológiai vívmányok úttörő felhasználójaként tetszelgő játékgyártó ugyanis olyan babákat dobott piacra, amelyek mikrofont, hangszórót és wifis internethozzáférést kaptak.

Az elképzelés szerint a gyerek által elmondottakat továbbították a Mattel szervereire, ahonnan aztán előre elkészített választ kapott a kedvencével diskuráló fiatal. A koncepció technikai fogyatékosságai és hibái mellett azonban komoly biztonsági és adatvédelmi problémák is felszínre kerültek, így a cég a széles körű tiltakozást látva csendben el is temette a Hello Barbie projektet.

(Cikkünk illusztrációját a ChatGPT készítette.)

Konzumer tech

Hamarosan robotaxik tudhatják le az Uber-fuvarokat

A fuvarozó cég a tervek szerint az elektromos autókat gyártó Lucid és az önvezető rendszereket fejlesztő Nuro segítségével érné el azt, aminek önálló megvalósításáról még 2020-ban tett le.
 
A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.