A cupertinói óriásvállalat első nyilvános publikációja a gépi képfelismerés új lehetőségeiről szól.

Az Apple december elején jelentette be, hogy felhagy a titkolózó gyakorlatával, és mostantól rendszeresen publikálja tudományos eredményeit. Az első ilyenre alig pár hetet kellett várni.

Tudományos értekezés a karácsonyfa alatt

A cég kutatói által jegyzett anyag december 22-én jelent meg, azaz az ígéret betartására nem kellett 2017-ig várni. A publikációt kísérő információkból azonban látszik, hogy a folyamatot már november közepén elindították. A dokumentumban arról kapunk betekintést, miként próbálják az Apple kutatói az algoritmusok képfelismerési képességeit gyorsabbá és önállóbbá tenni.

A gépi képfelismerő rendszerek nagy problémája, hogy a legegyszerűbb módja a "betanításnak" az, ha az öntanulásra képes algoritmust mesterségesen előállított fotókkal fejlesztik. Ezeknél ugyanis már rendelkezésre áll a megfelelő cimkézés, azaz a metaadatokban ott van, hogy a képen pontosan mi van. Ezzel szemben a valódi felvételeken embereknek kell megjelölni, hogy mi micsoda, mielőtt azt a mesterséges intelligencia megkaphatná. A gond csak az, hogy a szintetikusan előállított képek nem mindig egyeznek a való világgal, a gép ezért sokszor hibás következtetésre jut, ha valódi fotókat kell felismerni.

Az Apple-nél ezt úgy próbálják megoldani, hogy két különöböző algoritmust "eresztenek össze". Az egyik feladata az, hogy addig változtasson a szintetikus képeken, amíg a másikat nem tudja megtéveszteni, és utóbbi a még mindig mesterséges fotóról azt hiszi, hogy valódi felvétel. Ezzel a módszerrel a tanítási folyamat gyorsasága sem veszik el, mégis nagyban javulhat a pontossági arány.

Senki nem ment az elefántcsonttoronyba

Talán a mostani anyag témájánál is fontosabb azonban az, hogy az Apple valóban felhagy a bezárkozással, és részese lesz a tudományos világban természetesnek tartott párbeszédben. Ettől természetesen nem válik nyitott könyvvé a cupertinói boszorkánykonyha minden részlete, de a publikálás valamennyit mindenképpen hozzátesz a közös gondolkodáshoz, fejlődéshez.

Természetesen nem kell tisztán altruista vonásokat gyanítani a háttérben, a vállalatnak nyomós oka volt arra, hogy befejezze a különcködést. A tudományos élet képviselőinek ugyanis különösen fontos a publikációs lehetőség, mert ez jelenti az ismertség és elismertség legfontosabb forrását. Az elzárkózó politikának köszönhetően az Apple hatalmas hátrányba került a tehetséges kutatókért folytatott küzdelemben, mert ezt a megkötést sokan még bőséges javadalmazás mellett sem vállalták.

Cloud & big data

Eredményeket és nem leépítést várnak az MI-től a vezérigazgatók

Egy friss felmérésből kiderül az is, hogy a nagyvállalatok vezetői már új normálisként tekintenek a bizonytalanságokkal teli gazdasági és politkai környezetre, és ennek megfelelően alakítják cégük stratégiáját.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.