Az első kritikák alapján sok csiszolni való van még az Apple óráján.

A hétköznapi vásárlóknak április 24-ig ki kell bírniuk, hogy hozzájuthassanak egy Apple Watch-hoz, az amerikai újságírók viszont már egy ideje tesztelik az okosórát és a véleményük is megvan róla. A lapok jellemzően nagy lelkesedéssel és kíváncsisággal várták az új terméket, hiszen 5 éve nem kaptunk teljesen új dolgot a világ egyik leginnovatívabbnak tartott vállalatától.

A tesztek és videók leginkább abban értenek egyet, hogy az Apple ismét elképesztő minőségű hardvert tett lel az asztalra, aminek minden eleme, részlete méltó a presztízshez és még inkább az árhoz. Az is többször előforduló vélemény a tesztekben, hogy végre egy olyan okosóráról van szó, ami önmagában, egy iPhone nélkül is próbál funkcionalitással szolgálni és ott hibázik egyelőre nagyot, hogy ezt nem nagyon tudja teljesíteni.

A kezelőszervek sokszínűsége, a gombok és érintőkijelző kombinációja nem feltétlenül segíti a boldogulást az órával, a tekerhető, zoomolásra, de gombként is használható korona (crown) azonban nagy ötlet és akár már eszközön is helye lehetne. Úgy tűnik, hogy a bejelentés óta nem sikerült rendbe tenni az Apple Watch szoftveres hátterét, mert szinte mindenki arról panaszkodott, hogy idegesítően lassan töltődnek be az alkalmazások, főleg akkor, amikor helymeghatározásra van szükség.

A használhatóságról szintén az az egybehangzó vélemény az amerikai sajtóban, hogy a funkciók sokasága, az önálló alkalmazások, az értesítések rendszere nem áll össze egy kezelhető, megszelídíthető struktúrává és egy idő után rendkívül zavaróvá válnak a beeső jelzések, és ha hirtelen lenne szükség valamire az órán keresztül, az nem kivitelezhető. Sokan méltatták azonban az óra diszkrét, rezgő értesítési megoldását, és azt, hogy menyire zökkenőmentesen használható fizetésre az Apple Pay-en keresztül.

A tesztek végkicsengése szinte minden esetben az, hogy sok elemében egyedi, különleges termékről van szó, de rengeteg gyermekbetegséggel küzd egyelőre az óra. A szoftveres optimalizálásra nagyon nagy szükség lesz, mert ebben a formában sokszor inkább csak akadályozza, mintsem segíti tulajdonosát és az akku sem hozza azt a készenléti időt, amit ígértek. Az Apple Watch április 24-től lesz elérhető nyolc ország üzleteiben, a hazai forgalmazásról egyelőre nincs használható információ.

Konzumer tech

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.