Kulccsal, érintőképernyőn begépelt kóddal, NFC-s kártyával és okostelefonos appal is nyitható - eközben azonban le is fényképezi azt, aki be akar jutni.

Lakások és céges ingatlanok számára készült a Latch M-Series. Fejlesztője, a 2013-ban volt Apple alkalmazottak által alapított Latch kifejezetten az üzleti felhasználókat célozza: a startup az ingatlanjaikat kiadók, irodatulajdonosok körét célozta meg okos termékével.

Az M-Series kulcsnélküli bejutási lehetőséget kínál, igényeknek megfelelően állítható jogosultságokkal. Ugyan a megfelelő kulccsal is kinyílik a zár, egyben a személyre szabott PIN-kóddal történő bejutás is megoldható az ajtó által védett területre. Ennek a jogosultságnak a visszavonása pedig jóval egyszerűbb, mint egy kulcs visszavétele a jogosulatlanná vált személytől, nem is beszélve, hogy lehetetlenné teszi a nyitóeszköz lemásolását.

De nem csupán érintőképernyős bejelentkezést tesz lehetővé, hanem NFC-képes beléptetőkártyával is nyitásra bírható a zár. Emellett pedig egy appon keresztül, Bluetooth segítségével is megoldható az ajtó nyitása.

Az igazán nagy ötlet azonban nem is ez, hanem a zár kamerával való felszerelése. Beépített széleslátószögű kamerája révén minden egyes alkalommal fényképez egyet, amikor valaki használja a zárat. Így később ellenőrizhető, hogy egy-egy kiadott kódot, beléptetőkártyát valóban az használt-e, akinek azt a tulajdonos átadta.

Még nem mernek kicsiben gondokodni

Az M-Series közvetlenül nem vásárolható meg a fogyasztók számára, a Latch minimum tízes csomagban árulja ingatlantulajdonosok számára. És egyáltalán nem olcsó (bár ezt már a kialakításából ki lehetett következtetni): darabonként 1 dollár híján 400-at kérnek el érte.

Emellett legalább két éves szerződést is alá kell írnia annak, aki ilyen zárakkal szeretné felszerelni ingatlanjait. Ennek összege nem nyilvános, de azt azért elárulta a Latch, hogy függ a szerződés hosszától. Az előfizetés révén a tulajdonosok kezelhetik a ki- és beköltöző bérlők hozzáférési jogait, koordinálhatják a karbantartószemélyzet beléptetését, meghatározhatják a futárcégek alkalmazottjai által elérhető területeket, a lakók számára vendéghozzáférés megosztását tehetik lehetővé ismerőseik, családtagjaik számára és így tovább.

Az egyéni felhasználókat célzó értékesítés a new yorki cég szerint még csak tervezés alatt áll. Annak ismeretében, hogy a vállalat nemrég 16 millió dolláros magántőke bevonással pörgette fel az M-Series kiadását, remélhető, hogy erre inkább előbb, mint később kerül sor.

Nő az igény az okos(abb) zárak iránt

A közösségi finanszírozás keretében a Kickstarteren feltűnt Noke lakat már 2014-ben azt ígérte, hogy eljöhet a kulcsok helyett Bluetooth révén nyitható lakatok kora. A „No Key” (kulcs nélkül) szavak összevonásából kreált Noke elsősorban a bringásokat célozza meg, de a kulcs és vezeték nélkül használható lakat mindenkinek hasznos lehet, aki értékeit biztonságban szeretné tudni.

Ezt követte 2015-ben a TappLock: kulcs helyett ujjlenyomat alapú azonosítást használ a zár kinyitására, ami egyszerűen nagyszerű ötlet, mégis ez az első ilyen típusú eszköz. Az elképzelés egyébként annyira bejött az internet népének, hogy a TappLockot több mint 500 százalékkal „túltámogatották”, az igényelt összeg sokszorosa jött össze a fejlesztőknek.

Biztonság

Eredményeket és nem leépítést várnak az MI-től a vezérigazgatók

Egy friss felmérésből kiderül az is, hogy a nagyvállalatok vezetői már új normálisként tekintenek a bizonytalanságokkal teli gazdasági és politkai környezetre, és ennek megfelelően alakítják cégük stratégiáját.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.