Régóta nem látott pozitív eredményeket hozott egy informatikai vezetők körében végzett friss felmérés. Számunkra kicsit árnyalja a képet, hogy a megkérdezettek Észak-Amerikában dolgoznak.

Úgy tűnik, lassan vége a gazdasági válság okozta szűk esztendőknek. A többek között informatikai tehetségfejlesztésre szakosodott Teksystems nyilvánosságra hozta éves kutatását, amely mintegy 900 egyesült államokbeli és kandai IT-s felsővezető válaszaira építve rajzolja ki a nagyvállalati szektor várakozásait 2014-re vonatkozóan. A válaszadók kétharmada legalább 50 millió dollár éves forgalmat lebonyolító cégnél dolgozik, de közöttük is kiemelkedik az a több mint 300 ember, akik 1 milliárd dollárnál nagyobb bevételű óriáscégek alkalmazásában állanak. Ezért jóllehet a felmérés nem reprezentatív és csak Észak-Amerikára korlátozódik, a megállapítások minimum figyelemre méltóak a vállalati IT piac közeljövőjét illetően.

Pénz és magabiztosság

A tanulmány legfontosabb megállapítása a korábbi években tapasztalt pesszimizmus szinte teljes eltűnése. Igaz, már az egy évvel korábban végzett hasonló megkérdezéskor is relatív többségben voltak az óvatos optimisták, ám a javuló hangulat trendje idén teljesedett ki igazán. A megkérdezettek 62 százaléka nyilatkozott úgy, hogy jövőre többet költ cége IT-re, mint idén. Emellett 26 százalák számolt be a status quo fennmaradásáról és mindössze 12 százaléknyian mondták azt, hogy 2014-ben kevesebből kell majd kijönni. Összehasonlításképpen: ugyanezek az arányok egy évvel ezelőtt 48-36-18 százalékos arányt mutattak.

A nagyobb büdzsé láthatóan meghozta az informatikai vezetők (CIO) önbizalmát is. Kétharmaduk válaszolt magabiztos igennel arra a kérdésre, hogy jövőre képesek lesznek-e megfelelni a szervezetük különböző részlegei (irányítás, kereskedelem, HR, marketing stb.) által támaszott kihívásoknak, elvárásoknak. Mindeközben alig 6 százalékot tett ki azok csoportja, akik félve és bizonytalanságban néznek 2014 elé ebből a szempontból. Tavaly ugyanerre a kérdésre csak 54 százalék felelt igennel, míg minden hatodik, azaz 16 százaléknyi megkérdezett képviselte a bizonytalanok táborát.

Változatlan trendek

Ami a nagyvállalatok életére jelentős befolyással bíró informatikai trendeket és technológiákat illeti, sok változásról nem lehet beszámolni. A legfontosabb 10 terület említésekor majdnem ugyanazok a témák jöttek fel, majdnem ugyanolyan fontossági sorrendben, mint egy évvel korábban. Az üzleti intelligencia és a hozzá köthető Big Data akkor is, most is az első helyen zárt, de a közvetlen utána jövő élmezőny sem sokat változott: a biztonság, a mobilitás és a cloud computing maradt az érdeklődés homlokterében.

Annyi érdekességet azért megfigyelhetünk ezen a területen, hogy a kiemelt fontosság nem feltétlenül jár több pénzzel. A felmérés ugyanis nem csak a teljes éves büdzsére tért ki, hanem rákérdeztek ezen összeg várható részletes elosztására is. A válaszok azt mutatják, hogy a cégek legnagyobb része (62%) a mobil technológiák fejlesztésére költ majd többet 2014-ben, mint idén, míg az elvileg évek óta legfontosabb téma, az üzleti intelligencia mindössze a nagyvállalatok bő felénél (51%) kap jövőre nagyobb költségkeretet.

Ami a magyar viszonyokat illeti

A magyarországi CIO-k körében 2009. óta évente végeznek felméréseket a Corvinus Egyetemen. A kutatás vezetőjét, Dr. Fehér Péter docenst, az egyetem Gazdálkodástudományi Kara Számítástudományi Tanszékének vezetőjét kérdeztük meg a hazai helyzetről. (A 2009-2011-es időszak folyamatairól a kutatásvezető külön összefoglalót is készítettek, amelyet pdf formátumban letölthető a Tudás és Menedzsment című blogjáról.)

Dr. Fehér Péter, Corvinus Egyetem

"Az tengeren túli optimizmus egyelőre elkerüli Magyarországot: habár a pesszimizmus ideje már hazánkban is elmúlt – mondta Fehér Péter –. Az informatikai költségvetések stabilizációja is komoly előrelépés az elmúlt 5 év folyamatos informatikai költségcsökkentései után. 2013-ban a cégek kivártak: a vállalatok 39 százaléka nem, míg további ötven százaléka alig változtatta informatikai költségvetését. Jelentősebb költségvetés-növekedés vagy -csökkenés csupán a vállalatok 5-7 százalékánál volt tapasztalható. Összességében a stabilizálódó környezet megmutatkozik abban is, hogy csökkenő mértékben vannak jelen a fejlesztéseket és a külső erőforrások bevonását érintő korlátozások (szállítók, fejlesztések, tanácsadás), valamint stabilizálódnak az informatikai munkaerőre vonatkozó megszorítások is létszám és munkabér tekintetében is.

A fejlesztések esetében a mobil terület a magyar vállalatok között is az előkelő második helyet szerezte meg a fejesztendő területek listájában: a vállalatok négyötöde eleve rendelkezik már valamilyen mobil platform megoldással, illetve az elkövetkezendő három évben a vállalatok kétharmada további mobil megoldások bevezetését tervezi. Ehhez kapcsolódik a nemzetközileg elterjedő BYOD megoldások bevezetése, ilyent Magyarországon a vállalatok 45 százaléka alkalmaz legalább részben.

A cloud computing területén ugyanakkor ellentétes trendet figyelhetünk meg: egy év alatt az érdeklődés közel a felére esett vissza, és ezen a területen csupán a vállalatok 23 százaléka tervez további fejlesztéseket. Az üzleti intelligencia szoftverek elterjedsége ugyanakkor – ha kis mértékben is – tovább nőtt, immáron a vizsgált vállalatok 43 százaléka számol be BI megoldás használatáról."

Közösség & HR

Hadat üzennek a Wikipedia szerkesztői az MI-szennyezésnek

Programot indítottak a Wikipédia védelmében a félrevezető, mesterséges intelligenciával generált információval szemben, ami általában is egyre nagyobb mértékben károsítja az online információs teret.
 
Hirdetés

A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött

A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.

A probléma szorosan összefügg a felhő miatt egyre népszerűbb mikroszerviz architektúrák és webalkalmazások, pontosabban a használatukhoz szükséges API-k terjedésével.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.