Bár próbálkozóból nincs hiány a területen, a CES-en csak az elektronikus autókat gyártó Xpeng Motors leányvállalata mert konkrét dátumot mondani a kereskedelmi bevezetésere.

A világ legnagyobb szórakoztató elektronikai eseményéről egy ideje már a repülő járművek gyártói sem hiányozhatnak. Az idei CES kiállítói között is találni jó pár reménybeli aspiránst, ám közülük sok tekintetben kiemelkedik a kínai Xpeng Aeroht. Az elektromos autókat gyártó Xpeng Motors leányvállalata ugyanis egészen konkrét és rövid útitervet vázolt fel a piacra lépésig. Igaz, a dologban van némi trükk.

Az Xpeng Aeroth mérnökei ugyanis két teljesen eltérő megközelítésen dolgoznak egyszerre. A tavaly ősszel bemutatott, futurisztikusabb megoldás egy valódi eVOTL, azaz egy helyben fel- és leszállásra képes autó... lesz valamikor, amikor elkészül. A nyitóképen is látható, tetején található rotorjait összecsukni képes modell ugyanis egyelőre csak koncepciónak tekinthető. A sorozatgyártás még a távoli jövő ködébe vész.

Gép a gépben

Ellentétben a másik változattal, amelyikre már idén elkezdik felvenni az előrendeléseket, és a tervek szerint 2025 végére már le is szállítják az első csomagokat. A szóhasználat nem véletlen, mivel a termék két teljesen különálló, ám egymást kiegészítő részből áll. Az egyik egy viszonylag hagyományos kinézetű, ám hatkerekű kisteherautóra hajaz, míg a repülésért egy a jármű hátsó részéből elővarázsolható, két személy szállítására alkalmas, hatalmas méretű, ám tulajdonképpen már bevett technológiát használó drón felel. Valahogy így:

 


A Nikkei Asia beszámolója szerint a járművet először kizárólag Kínában tervezik értékesíteni több mint 1 millió jüanért (ami nagyjából 50 millió forintot jelent). Az értékesítést ugyanakkor nem segíti, hogy a használattal kapcsolatos szabályozás még finoman szólva sem kristályosodott ki. A kínai kormányzat azonban a jelek szerint ebben is igyekszik úttörő szerepet vállalni a világban, ahogy azt tette például az 5G, majd a 6G kapcsán is a sztenderdizálást célzó folyamatoknál. Ez megmutatkozik abban is, hogy a hatóságok és a gyártók között a nyilatkozatok alapján aktív párbeszéd folyik a kérdésben.

A járműpárost megvásárlóknak a jelenlegi tervek szerint első körben csak egy kijelölt tesztterületen lehet majd használni a mini helikopterüket. Ráadásul ezt megelőzően minden bizonnyal egy speciális pilótavizsgát is le kell majd tenniük, ám ennek pontos menete még nem ismert.

Konzumer tech

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.