Már a következő években tesztelhetik azokat az autonóm teherhajókat, amelyek másfél-két évtizeden belül meg is jelenhetnek a tengereken.
Hirdetés
 

A világ legnagyobb bányavállalata, az ausztrál BHP már vizsgálja az óriási, autonóm módon közlekedő teherhajók használatba állításának lehetőségeit. Az önvezető teherhajókkal nem csak a cég saját nyersanyagainak szállítását forradalmasítaná, de alaposan felforgatná a jelenleg 334 milliárd dollárosra becsült tengeri árufuvarozási üzletet is.

Hi-tech szellemhajókat terveznek

A BHP globálisan is az egyik legnagyobb megrendelőnek számít a száraz ömlesztett áruk szállítmányozásában, most pedig partnereket keres, hogy kidolgozza a teljes ágazatot megváltoztató technológiákat. A társaság elképzelései szerint az emberi közreműködést egészen odáig lehet csökkenteni, hogy egyetlen ember akát több hajót is felügyelhetne a távolból, monitorokon keresztül, az összes többi feladatot gépek végezhetnék.
 

forrás: Rolls-Royce PLC


A vállalat illetékes alelnöke nemrég olyan jövőképet vázolt fel a BHP oldalán, amely szerint biztonságos és hatékony, személyzet nélkül közlekedő hajókon fuvaroznák a saját rakományukat, ezeket pedig a saját maguk által bányászott üzemanyag hajtaná. Rashpal Bhatti szerint ezek az újítások egy évtizeden belül munkára foghatók lennének, hatásuk pedig eléggé nyilvánvaló lenne, ha figyelembe vesszük, hogy egy évente 1500 tengeri utat lebonyolító, 250 millió tonna ércet és szenet szállító társaság működéséről van szó.

A Bloomberg beszámolója alapján a legénység nélküli teherhajók üzembe állítása jelentős költségcsökkentést jelentene az olyan területeken, mint mondjuk a tengeren szállított vasérc 86 milliárd dollárosra becsült világpiacán. A BHP, hasonlóan más iparági szereplőkhöz, minden eszközzel igyekszik csökkenteni a szállítási költségeket, amelyeket 2016-ban éves szinten sikerült is 16 százalékkal lefaragnia.

Kínától Európáig ezen dolgoznak

Bhatti május végi nyilatkozata szerint ebben az ágazatban is érnek már az árakat és a likviditást érintő reformok. Ezzel egyetért a Bloomberg által idézett piackutató is, aki a lapnak elmondta: az elmúlt hat hónapban látványosan felerősödött a bányaipari vállalatok körében is az innováció iránti igény, miután a cégvezetők csak mostanában ismerték fel igazán az újításokban rejlő lehetőségeket.

A fejlesztések egyik alapvető feltétele természetesen most is a szabályozókkal való együttműködés. A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet az ENSZ szakosított szervezeteként állítólag már dolgozik az autonóm felszíni vízi járművek közlekedésének nemzetközi szabályozásán, de az illetékes kínai hatóságoknál is napirenden van a kérdés, sőt 2015 óta ehhez kapcsolódó európai uniós projektek is futnak.

A tengeri hajókhoz is motorokat gyártóó Rolls-Royce Holdings szerint a személyzet nélküli óceánjárók 2035-re jelenhetnek meg a nemzetközi vizeken. A vállalat 2020-ra készítené el az első, már ténylegesen is tesztelhető prototípust (a legelső képen), amivel még csak nem is lenne az első a műfajban – a világ legnagyobb ásványi műtrágya-előállítója, a norvég Yara International ekkor már munkába is állítaná azokat az önvezető tartályhajókat, amelyeket jövőre kezd el tesztelni.

Közösség & HR

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.