Augusztustól lehet majd kapni azt a 200 dolláros szemüveget, amelyet kifejezetten versenyszerűen úszók számára fejlesztettek.

Újabb területet hódíthat meg a kiterjesztett valóság technológiája. Egy egykor profi úszó által alapított cég egy hónap múlva dobja piacra azt az okos sporteszközt, amellyel úszás közben is renget információhoz juthat egy sportoló, vagy éppen a hobbiját komolyabban vevő amatőr.

Úszhatnak az adattengerben

Az érdekes és bizonyos értelemben kézenfekvő megoldás ugyan még nem került forgalomba, de a Form oldalán már egész sok részlet kiderült. A 199 dollárért kínált szemüveg az ígéretek szerint a víz távol tartása mellett egy sor érdemi információval gazdagíthatja viselőjét sportolás közben. Ez ugye az úszás esetében különösen értékes lehet, hiszen a vízben meglehetősen kevés lehetőség adódik külső forrásból származó adatok begyűjtésére.

A speciális kijelzőn valós időben jelenhetnek meg olyan pontos és fontos információk, mint például a csapásszám, a részidők, a megtett táv, vagy éppen az elégetett kalória mennyisége. A négy éves fejlesztőmunka során a vállalat versenyzőkkel, köztük egykori olimpikonokkal és edzőkkel is szoros kapcsolatban volt, hogy az igényeiknek leginkább megfelelő megoldással rukkolhassanak elő. Ettől függetlenül az eszköz reményeik szerint a nem versenyző, de az úszást szerető közönség között is kedvező fogadtatásra talál majd. 

 

 

A lencsékbe épített kijelző az ígéretek szerint egyáltalán nem zavarja a kilátást mivel a megjelenő számok átlátszóak, de ettől függetlenül az információk folyamatosan élesen láthatók. A szemüveg oldalán elhelyezett miniatürizált "fedélzeti" számítógép akkumulátora 16 órás üzemidőt biztosít, ami még szupermaratoni távok esetén is elegendőnek kell legyen. A szemüveg tervezésénél igyekeztek az esztétikumot és a praktikusságot egyaránt prioritásként kezelni, aminek köszönhetően tényleg nem valamiféle bumfordi kütyü született.

A szemüveghez természetesen külön app is dukál. Az iOS-en és Androidon is elérhető alkalmazással át lehet tekinteni, elemezni, vagy akár meg is osztani másokkal az úszás során begyűjtött adatokat. A program szintén jó platform lehet a fejlődési folyamat ellenőrzésére, de itt lehet majd személyre szabni a kijelzőn megjelenő információk összetételét is akár szituációkra bontva (pl. úszás közben, közvetlen fordulás után, pihenéskor).

Van tapasztalat

A Formot alapító Dan Eisenhardt 14 évig úszott versenyszerűen, emellett pedig erősen érdeklődött a technológia iránt. A két szerelem ötvözéséből lett végül első cége, a Recon Instruments. A 2008-ban alapított vállalat szintén sportoláshoz, például síeléshez használatos okosszemüvegeket készített, amelyek első darabja 2010-ben piacra is került. Az úttörő vállalkozást végül az Intel vásárolta fel 2015-ben, ám 2017-ben beszűntették a termékek forgalmazását, és ugyanabban az évben magát a részleget is bezárták.

Konzumer tech

Hamarosan nyílik az első teljesen robotizált hotel

Az egyedülállóként beharangozott kezdeményezés Kínában valósul meg. Az egyetlen emberi alkalmazott nélkül folyamatosan működő 44 szobás szálloda részlegesen már idén kinyithat Sencsenben.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.