A Patreont egy kiábrándult jútyúber indította néhány évvel ezelőtt. A művészek támogatását biztosító oldalon ma már 100 ezer kreatív elme kap rendszeresen pénzt 3 millió támogatótól.

A Patreon 2013 májusában indult el, azt követően, hogy a társalapító Jack Conte teljesen kiakadt azon, hogy a Google 160 dollárral jutalmazta azt a saját gyártású zenei videóját, amelyet több mint egymillióan néztek meg. Úgy gondolta, ennél többet érdemelnek a tehetséges, kreatív alkotók, ezért megalkotta saját oldalát, ahol a támogatók kisebb összegekkel folyamatosan tudják segíteni az általuk fontosnak tartott művészeket.

Gyors felfutás

A Patreon immár több mint 100 ezer alkotó megélhetését egészíti ki, vagy az igazán sikeresek esetében akár teljesen biztosítja is. A támogatásukról 3 milliónál több adakozó lelkületű ember gondoskodik, akik átlagosan nagyjából 12 dollárt utalnak havi szinten. Sok kicsi sokra megy, hiszen a hálózat eddigi működése során már 1 milliárd dollárnyi pénzt mozgatott meg, amiből a Patreon 5 százalékos jutalékot levéve biztosítja a működését. A növekedés ráadásul egyelőre exponenciális, csak idén további félmilliárdos forgalommal terveznek.

Az oldal sok szempontból hasonlóan működik, mint a közösségi finanszírozás nagyágyúja, a Kickstarter. De míg utóbbinál jellemzően egy-egy projektre kérnek támogatást a kampányok indítói, a Patreon esetében inkább a hosszú távú adakozás a cél. Hasonló viszont az ellenszolgáltatási metódus: aki többet fizet, az külön tartalmakhoz, exkluzív anyagokhoz kap hozzáférést.

Érdekesség, hogy Conte maga is aktív használója saját hálózatának. A zenében utazó vezérigazgató minden héten előrukkol valami újdonsággal a szűk ezer patrónusának, akiktől heti szinten nagyjából 3400 dollárt kap. Ma már erre egyébként nyilván nincs rászorulva, de Conte szeret a tűz közelében lenni, és testközelből megtapasztalni, hogy működik az általa életre hívott rendszer.

Nem minden papsajt

A sok pozitívum ellenére azért problémák és kihívások is akadnak szép számmal. Az eredeti elképzelés az volt, hogy az alkotók többet kapjanak munkájuk elismeréseként, mint amit mondjuk a Google fizet hirdetési jutalék gyanánt. Akinek alapból van egy kiépített, lelkes közönsége (mert mondjuk hosszú idő óta üzemeltet blogot, vlogot, podcastot), annak viszonylag egyszerű ezt a lehetőséget meglovagolnia. Ám nulláról elindulva a Patreonon sem könnyű értelmezhető összegeket begyűjteni.

Ráadásul mostanában már más hálózatok is felismerték a tartalomelőállítók fontosságát, és például a YouTube esetében is van mód a hirdetési jutalék mellett más formában is pénzhez jutni. Ezen a fronton a Patreon is érzi, hogy erősíteni kell, és hamarosan náluk is lehetőség lesz ajándéktárgyak értékesítésére.

A Patreon a botrányoktól és felzúdulásoktól sem mentes. Tavaly például óriási negatív PR-t hozott az, hogy megváltoztatták a fizetési rendszert. Az új felállás sok támogatónak nem tetszett és egyszerűen leléptek, amit természetesen a készítők fájdalmasan gyorsan megéreztek. A cég védelmére legyen mondva, hogy nem kötötte az ebet a karóhoz: rövid időn belül elismerték, hogy rossz döntést hoztak, és egyszerűen visszacsináltak mindent. A nagyobb cégeknél ritkán tapasztalható önkritikus hozzáállással pedig simán lehet, hogy összességében még kedvezőbb is lett a megítélésük, mint amilyen az ügy előtt.

Közösség & HR

Sikeres volt a számítógéppel irányított kiborgcsótányok bevetése

Az új megközelítés megoldaná a több robotból álló rendszerek navigálásának olyan problémáit, mint amilyen a robotok ütközése, az ismeretlen környezethez való alkalmazkodás vagy az energiahatékonyság.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.