A független cloudos tárhelyszolgáltató negyedéve nem csak az elemzői várakozásokra cáfolt rá, de két évvel ezelőtti tőzsdére lépése óta először lett nettó profitja.

Negyedéves pénzügyi jelentésével egyértelműen a válsághelyzet nyertesei közé lehet besorolni a Dropboxot. A cég profilja miatt ez várható is volt, hiszen a távmunka robbanásszerű felerősödésével együtt az online tárolásra, fájlmegosztásra és csoportmunkára egyaránt alkalmas platformjára is megnőtt a kereslet.

A kasszához értek

A társaság az év első három hónapjában 455 millió dollárnyi forgalmat könyvelhetett el, ami nem sokkal ugyan, de meghaladta a 452,2 millióra átlagolt előzetes szakértői várakozásokat. A bevételek nagyon dinamikusan, éves alapon 18 százalékkal növekedtek. Ez nem kis részben a periódus legutolsó heteinek köszönhető, amikor is a koronavírus kiváltotta kényszerintézkedéseket egyre több térségben kellett bevezetni.

A forgalomnál is lényegesebb elem viszont az a tény, hogy a Dropbox most először volt képes nettó profitot felmutatni 2018 márciusi tőzsdére menetele óta. A kasszában arányosan nem is kevés, közel 40 millió dollár maradt. Az egészen pontosan 39,3 milliós profit részvényenként 9 centnyi tiszta hasznot jelent. Egy évvel ezelőtt a cég 7,7 milliós nettó veszteséggel zárta tavalyi első negyedévét.

Ha az egyszeri tételektől megtisztított adatokat nézzük, ott még jobb a helyzet. Az üzlet alapvető profitabilittermelő képességét valamivel jobban tökröző adat szerint részvényenként 17 centre jött ki a nyereség. Ez utóbbi szám pedig szintén meghaladja (nem is kevéssel) az elemzők előzetes, 14 cent körüli elvárását.

Tömött sorokban jönnek az érdeklődők

Az internetes szolgáltatásokban utazó tőzsdei vállalatoknál a befektetők kiemelten figyelik a felhasználói tábor alakulását is. Ha ez emelkedik, akkor a részvényesek egész sokáig hajlandók türelmesek maradni, és nem verik az asztalt hevesen a profitra vonatkozó követelésekkel.

A Dropbox ebből a szempontból sem kezdte rosszul az évet. Ahogy említettük, a felfutás leginkább március második felére váltott komolyabb sebességre, de a cég vezetői szerint a lendület kitartott áprilisban is. A csoportos használatra alkalmas Dropbox Business eszköztárát a korábbinál 40 százalékkal többen kezdték próbálgatni, de az egyéni előfizetési lehetőségre is több mint 20 százalékkal többen voltak kíváncsiak.

A cég ugyan sok százmillió felhasználóval büszkélkedhetett eddig is, de tőzsdei cégként különösen fontos, hogy ezekből mennyit sikerül fizetős ügyféllé "konvertálni". Utóbbiak tábora is látható mértékben növekedett. A most bejelentett 14,6 milliós előfizetői szám nagyjából 10 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A forgalom még dinamikusabb emelkedését az magyarázza, hogy ezzel párhuzamosan az egy fizető felhasználóra jutó bevételt is sikerült 121 dollárról 126 dollár fölé tornázni.

Ezek után nem volt meglepő, hogy a jelentés nyilvánosságra kerülését követően a társaság papírjai erős emelkedésbe kezdtek. A zárás utáni kereskedésben végül közel 5 százalékot drágultak a Dropbox-részvények.

Cloud & big data

OpenAI-incidens: olcsó reklám vagy valós veszély?

A szakértő szerint tekintsük inkább egy nagyon fontos figyelmeztetésnek.
 
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.