Az eNET és a Magyar Telekom által jegyzett Jelentés az internetgazdaságról kutatássorozat legújabb fejezete a magyarországi mobilnetezési szokásokat vizsgálta a nyári hónapokban. A megkérdezettek válaszaiból nem csak az derült ki, hogy mire használjuk ilyenkor a mindenhol elérhető netkapcsolatot, hanem az is, hogy a hazai mobilizáció már igen érett szakaszban tart.
Sokan vannak és még többen lesznek
Tavaly ilyenkor az itthoni okostelefon-tulajok nagyjából 60 százaléka, azaz 2 millió ember használta készülékét mobilnettel. Az új generációs, gyorsabb kapcsolatot biztosító 4G/LTE szolgáltatást használók aránya ennél némileg alacsonyabb, 41 százalékos volt. Ehhez képest a idén augusztus-szeptemberében végzett online kutatása eredményei azt mutatják, hogy jelenleg mobilnetet 72 százalék, azaz hozzávetőleg 2,6 millió fő használ, a 4G szolgáltatással rendelkezők aránya pedig alig kevesebb, már eléri a 62 százalékot. Érdekesség, hogy kizárólag offline üzemmódban már szinte nem működik okostelefon Magyarországon, hiszen a tulajdonosok 98 százaléka legalább wifin keresztül mobiljával is eléri a világhálót.
Bár vélhetően nyáron akadnak páran, akik csak kifejezetten arra az időszakra rendelnek nem helyhez kötött internet-elérést, nagy visszaesésre ősszel sem kell számítsanak a távközlési szolgáltatók. A mintegy ezer megkérdezett közül a mobilnetet még nem használók ötöde már betervezte az előfizetést, további 15 százalékuk pedig fontolgatja azt. Azaz az egyelőre passzív tábor nagyjából harmada egy éven belül potenciális ügyfélként kopogtathat majd a telkóknál.
Információ és kapcsolat
A felmérésben rákérdeztek arra is, mire használják honfitársaink a nyári hónapokban a netkapcsolatot. Itt nem születtek egetrengető meglepetések, természetesen az információszerzés (62%) és a kapcsolattartás (45%) a leggyakrabban említett téma. A kettő közé szezonálisan a helyi tájékozódás, azaz a programkeresés, éttermek, látnivalók felkutatása "furakodott be", hiszen a megkérdezettek több mint fele szerint a mobilnettel ezekre a dilemmákra is igyekezett megoldást találni a nyaralás során.

A mobilnet szerepe már a nyári programok tervezésében, szervezésében is megkerülhetetlenné vált: az előfizetők harmada időjárás-előrejelzés megnézéséhez, illetve GPS navigációhoz, térképekhez; negyede utazásszervezéshez (is) gyakrabban használt mobilnetet, mint az év többi időszakában.
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?