Az elmúlt években Redmond hagyományosan élenjárt a hibrid tabletek és 2-az-1-ben laptopok népszerűsítésében. A cég ebbéli törekvését testesíti meg a Surface hardvercsalád, amely éppen a napokban ünnepli 10 éves évfordulóját (a Microsoft 2012 októberében jelent meg az első Surface modellel). Így különös meglepetésként senkit nem ért, hogy az idei Ignite fejlesztői konferenciára időzítve egy sor újdonságot jelentettek be a termékvonal erősítésére.
Surface Pro 9
A széria legtöbb iterációt megélt változata, a 2013 elején debütált Surface Pro természetesen ott van a frissítési listán. A tabletként és teljes értékű hordozható számítógépként is használható eszköz kilencedik generációjának legfontosabb újítása, hogy megszűnik az Intel- és az Arm-processzorok szerinti elkülönítés. Eddig ugyanis utóbbi Pro X megjelöléssel futott.
A friss x86-os verzió az Intel 12-ik generációs Core i5 1235U vagy Core i7 1255U CPU-ival érkezik, amelyek egyaránt 10 processzormaggal rendelkeznek. Az 5G-kompatibilis ARM változat SQ3 SoC-ot kap. Utóbbi alapját a Qualcomm Snapdragon 8cx Gen 3 adja, amelyet a két cég közösen a Microsoft igényei szerint módosított.
A 9. generáció teljesítménye a Microsoft közlése szerint 50 százalékkal haladja meg a Surface Pro 8-ét. Az üzemidő szempontjából azonban lényeges eltérés mutatkozik a két csipkészlet között. Az Arm-alapú rendszereknél ugyanis egy feltöltéssel akár 19 órányi üzemidőt is ki lehet sajtolni, míg az inteles változatoknál 15,5 óra jelenti a maximumot a gyári adatok alapján.
Az átszervezést és a processzoros erősítést leszámítva az új generáció nagyrészt hozza a tavalyi készülék kialakítását és képességeit. Az aluminium vázon csak apróbb módosítások fedezhetők fel, a 120 Hz-es képfrissítésre is képes, 13 hüvelykes, 2880x1920 felbontású PixelSense kijelző pedig ugyanaz, mint a 8-as modelleknél.
Surface Laptop 5
A Surface Laptopok másfél év után kapnak új verziót. Az 5-ös rajtszámú versenyzőknél szintén jelentős változás mutatkozik a félvezetőfronton, ugyanis a Microsoft idén teljesen kihagyta az AMD-t a beszállítói listájáról. Korábban a vásárlók választhattak az AMD Ryzen processzoraival szerelt, illetve az inteles változatok között. Most azonban minden Laptop 5 ugyanazokat a 10-magos 12. generációs i5 vagy i7 processzorokat használja, amelyek az új Surface Pro 9-ben is megtalálhatóak.
A processzorfrissítés következtében itt is 50 százalékos javulást ígér Redmond az előző generáció teljesítményéhez képest. Az AMD elhagyása azonban az energiafelhasználás szempontjából nem feltétlenül volt előrelépés, mivel a 13,5 hüvelykes változatok esetében a korábbi 19 órás üzemidő 18-ra csökkent. A 15"-es inteles modellnél viszont a váltás plusz 30 perc üzemmidőt hozott, és így az már eléri a 17 órát.

A Laptop-vonal leglátványosabb idei változásának ezen kívül egy új színváltozat, a zsályazöld bevetése tekinthető a kisebb gépeknél. Ennél lényegesen hasznosabb fejlesztésnek számított volna, ha a webkamera képességein sikerült volna javítani: ám az továbbra is mindössze 720p-re képes.
Surface Studio 2+
Fél generációt ugrott a termékcsalád prémium márkája, a Studio is. Ennek már ideje volt, hiszen az all-in-one számítógép második generációja valamivel több mint négy évvel ezelőtt jelent meg. A Studio 2+ névre keresztelt frissített változat egyik legfontosabb újdonsága a Thunderbolt port megjelenése. Utóbbi hiánya az egyik leggyakrabban emlegetett kritika volt az előző modellnél, mivel így körülményesebb volt a nagyméretű állományok másolása az egyébként kifejezetten professzionális grafikai, tervező munkára fejlesztett gépen.

A Surface Studio 2+ 4500x3000 képpontos, 28 hüvelykes érintőképernyővel rendelkezik, amely grafikus táblagépként való használathoz összecsukható, a számításokért felelős rendszer pedig a tartó talapzatként is szolgáló dobozban kapott helyett.
A gép természetesen a 2018-ban megjelent elődhöz képest lényegesen komolyabb képességekkel rendelkező alkatrészeket kapott. A korai kritikák egy része ugyanakkor nem felejti el megemlíteni, hogy a feladatok végrehajtásával megbízott Core i7 11370H processzornál találhatott volna frissebb megoldást is a Microsoft. Főleg, hogy egy kiegészítőkkel együtt nagyjából 4500 dollárba kerülő gépről van szó.
A grafikai munkák támogatását egy 6 GB-os Nvidia RTX 3060 GPU látja el, memóriából 32 gigabájtnyi DDR4 áll rendelkezésre, tárhely szempontjából pedig 1 terabájtig nyújtózkodhat a mély pénztárcájú vásárló.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?