A Starschema kapott 5 millió dollárt a Portfoliontól, hogy gyorsíthassa a külföldi terjeszkedését.

Ötmillió dollárt fektet az OTP és az Eximbank tulajdonában álló PortfoLion Regionális Magántőke Alap a Starschema Kft.-be, amely az első üzleti intelligenciával foglalkozó cég a befektető portfóliójában. A megállapodást pár napja a Gazdasági Versenyhivatal is jóváhagyta.

A big data és üzleti intelligencia szolgáltatásokat nyújtó cég már eddig is komoly eredményeket ért el, főleg az amerikai piacról szerzett jelentős ügyfeleket. Olyan cégeknek dolgoztak, mint az Apple, a Walt Disney, a Pepsi, a Facebook, vagy a Netflix, de iparban (Bosch, Audi, Shell) és pénzügyi szektorban (Banca Intesa Sanpaolo, Erste, Raiffeisen) is jó referenciáik vannak.

Továbbra is külföldre dolgoznának

A Starschema a tőkét elsősorban üzleti tevékenységének kiszélesítésére és nemzetközi terjeszkedésre, szolgáltatásai bővítésére, valamint az ehhez szükséges személyi háttér megteremtésére fordítja. Elsősorban az észak-amerikai jelenlétüket kívánják erősíteni, ahonnan jelenleg is a 2,3 milliárd forintos bevételük jelentős része származik. Tavaly 20 százalékkal tudták növelni bevételeiket. A növekedés a létszámban is érzékelhető, tavaly 30 fővel bővült cég. Jelenleg 180 alkalmazottat foglalkoztatnak, de több mint negyven nyitott pozíciójuk van.

A cégben az alapítók, Földi Tamás – aki jelenleg is a Starschema CEO-ja – és Csillag Péter mind a mai napig jelentős szerepet játszanak. Mindketten tapasztalt BI-szakemberek. A cég elsősorban Tableau-, Talend- és Hadoop-alapú megoldásokkal dolgozik.

A Starschema más módon is keres új lehetőségeket az analitikai piacon. 2016-ban saját spin-off céget alapitott: a VirtDB, melyet Csillag Péter irányít, az SAP-adatok hatékonyabb üzleti felhasználására fejleszt eszközöket.

Cloud & big data

CAPTCHA? Gotcha!

A gépi kutakodás ellen beépített, népszerű biztonsági lépcső már egy ideje nem tekinthető betonvédelemnek, de egy új kutatási projekt a korábbiaknál is hatékonyabban tudja kijátszani a szöveges CAPTCHA-t.
 
A nyilvános felhőmegoldással szembeni aggályok az elmúlt néhány évben folyamatosan fókuszban voltak, de az on-premise megoldások sem tökéletesek. Mit válasszunk?

a melléklet támogatója a Cisco Systems

Hirdetés

Így mond all-int a Cisco, ha infrastruktúrát készít

A hiperkonvergens infrastruktúrák úgy biztosítják a felhő gyorsaságát és rugalmasságát, hogy a bizalmas adatokat nem kell külső szolgáltatóra bízni. A Cisco Hyperflex all-in-one megoldásába pedig már multi-cloud platformok is integrálhatók.

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2018 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.