A mobilok összeérintésével adatokat átküldő Bumpért legalább 30 millió dollárt fizetett a Google.
Hirdetés
 
A mostani felvásárlás volumenét tekintve nem tekinthető kiemelkedőnek, viszont egy olyan szolgáltatásról van szó, ami könnyedén beépülhet a későbbiekben a Google portfóliójába. A Bump nevű alkalmazás a mobilok összekoccintásával képes névjegy információkat, fotókat, fájlokat és videókat átküldeni egyik mobilról a másikra. 

Mobilos koccintás ■ David Lieb, a Bump CEO-ja és egyik alapítója a cég blogjában jelentette be az örvendetes tényt, mely szerint mostantól a Google kötelékébe tartozik a csapat. „Mindig is arra törekedtünk a Bump fejlesztése során, hogy a lehető legegyszerűbben oszthassuk meg a számunkra fontos információkat a többi emberrel, illetve eszközzel. Igyekszünk varázslatos élménnyé tenni ezt a folyamatot, ami mögött azonban fontos matematikai számítások, algoritmusok és adatfolyamatok húzódnak meg.”, írja körbe a cég hitvallását a Bump első embere. A szövegben arra is kitér, hogy a Bump, illetve a fotókra specializálódott Flock appok továbbra is működni fognak, sőt, további frissítésekre lehet számítani.


Ez már csak azért is jó hír, mert a felvásárlásokat gyakran a szolgáltatások lelövése követi, a Bump esetében azonban ez valószínűleg nem így lesz. A céget 2008-ban három chicagói egyetemista alapította, a Bump első, akkor még csak iOS-re létező verziója 2009-től vált elérhetővé. Az alkalmazás sikeresnek volt mondható, hiszen ezt, illetve később az androidos verziót 100 milliónál is több alkalommal töltötték le. A startup pályafutása alatt 20 millió dollárnyi befektetői pénzt kapott, viszont eddig nem sikerült termőre fordítaniuk a vállalkozást, mivel az app mindig is ingyenes volt, illetve komolyabb felhasználói bázist nem sikerült köré építeni.



Illene az Androidba  Ez utóbbinak egyik oka az, hogy a Bump működéséhez mindkét mobilra telepíteni kell az alkalmazást, ami annak ellenére is ritkán jön össze, ha egy letöltés pillantok alatt megvan. A Bump azért lehet érdekes a Google számára, mert az adatok átvitele nem a mostanában egyre nagyobb teret nyerő NFC segítségével (és nem is Bluetooth-szal) történik, hanem a mobilok a cserélni kívánt adatokat felküldik a felhőbe, és a fotók, fájlok, videók onnan érkeznek meg másodpercek tört része alatt a másik készülékre. Sőt, a Bump egy ideje már azt is lehetővé tette, hogy a PC-ről mobilra, vagy mobilról PC-re küldjünk fájlokat, amivel egyfajta felhőtárhelyet is biztosít a felhasználóknak. 

Ezek alapján nem nehéz egy olyan androidos funkciót elképzelni, ami a mobil típusától függetlenül lehetővé teszi, hogy az éppen elkészített fotókat a két (vagy akár több) mobilt összeérintve átküldhetjük a barátunknak úgy, hogy bármiféle párosítással bajlódnunk kellene. A felvásárlás értékéről egyik cég sem nyilatkozott, az AllThingsD értesülései szerint 30-60 millió USD közé tehető az az összeg, amit a Google kifizetett a Bumpért.

Újra szívesen vásárol cégeket a Google
A Google viheti el 1,3 milliárd dollárért a Waze-t

Az emberek nevelésénél gazdaságosabb az MI tanítása az OpenAI vezére szerint

Megnyugtató, hogy igazi humanisták próbálják lezavarni a következő technológiai forradalmat.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.