Az emberek ugyan lelkesen használják az új technológiákat, ám ezzel párhuzamosan egyre nagyobb a szakadék a felhasználói tudás és az eszközök képességei között.

Legutóbbi jelentésében egy friss európai szintű kutatás eredményeit összegezte a Samsung. A dél-koreai vállalat azt igyekezett feltérképezni, miként viszonyulnak a felhasználók az általuk használt eszközökhöz, technológiai újításokhoz.

Tátongó szakadék

Nem túl meglepő módon, a több mint 10 ezer fő megkérdezésével, 18 országban, köztük Magyarországon lebonyolított online kérdőívezésből kiderült, hogy ugyan az emberek nagyon szeretik az újabb és újabb kütyüket, számítógépes megoldásokat, ám sok esetben fogalmuk sincs arról, pontosan mit is takar egy-egy szakkifejezés, hogy azok működésének mikéntjéről már ne is beszéljünk.

ÉRTELMEZŐ TECH-SZÓTÁR: 

1. Wifi: Olyan technológia, amely rádióhullámok segítségével teszi lehetővé az internethez való csatlakozást.

2. Emoji: A japán eredetű emojik mini képek vagy karakterek, amelyek a gondolataink és érzéseink kifejezésére szolgálnak.

3. Felhő: Az interneten láthatatlanul futó adattároló szolgáltatások, amelyek a fizikai eszközök helyett állnak rendelkezésre. Ezek segítségével bárhonnan, ahol elérhető az internet, nézhetjük a Netflixet vagy éppen használhatjuk a Gmailt is.

4. Optikai szál: Az optikai szál a telefonkábelek egy hatékonyabb változata. Fénysugár segítségével egy üveg vagy műanyag csövön keresztül továbbítható a kódolt információ.

5. A Dolgok Internete (Internet of Things, IoT): Interneten keresztül egymáshoz kapcsolt eszközökből álló hálózat, amely lehetővé teszi, hogy az okostelefonok, okostévék vagy akár az okos háztartási berendezések kommunikáljanak egymással, ezáltal könnyebbé tegyék az életünket.

Forrás: Samsung

A válaszadók többsége Európa-szerte úgy nyilatkozott, hogy sokkal többet használja a modern technológia vívmányait, mint két évvel korábban. Ráadásul a megkérdezettek hetede egyenesen élni sem tudna ezek nélkül. Utóbbi szempontból mi magyarok kicsit visszafogottabban nyilatkoztunk, hiszen honfitársaink közül csak 8 százalék vallotta magát ilyen szinten függőnek.

A nagy buzgalom mögött azonban rettentő nagy a tudásbeli hiányosság. Hiába vesznek körül minket ezek az eszközök, megoldások, a legtöbb esetben még a legalapvetőbb ismeretekkel sem rendelkezik egy átlagos felhasználó. A szocializációs gátlások miatt ráadásul ezt a hiányosságot igyekszünk mások előtt takargatni, így inkább úgy teszünk, mintha értenénk egy-egy technológiai szakkifejezést, ahelyett hogy megkérdeznénk egy valóban hozzáértőt.

Ráadásul ezek a tudásbeli hiányosságok nem csak olyan, viszonylag új és egy mondatban nehezen megfogalmazható témáknál jelennek meg, mint például a cloud szolgáltatások és a dolgok internete. Magyarországon a megkérdezettek ötödének még a ma már szinte mindenhol működő, a mindennapi élet szerves részévé vált wifi technológia definiálása is gondot okozott.

Térkép, időjárás, számológép

A kutatás kitért arra is, az európaiak mely applikációkat tartják a leghasznosabbnak. A kontinensen élők életére a térképes alkalmazások vannak a legnagyobb hatással, ezek azok, amelyek leginkább megkönnyítik az emberek mindennapjait. A megkérdezettek 66 százaléka tartotta a térképes applikációkat a leghasznosabbnak, ezeket követik az időjárással kapcsolatos alkalmazások 56 százalékkal, és a telefonba épített fényképezők alkalmazásai 51 százalékkal.

Piaci hírek

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.