Egy friss nemzetközi felmérésből kiderült, hogy a hazai cégek közül a technológiai irányultságú vállalkozásoknál lehet a legtöbb friss pozícióra pályázni az elkövetkező hónapokban.

Koronavírus, alkatrészhiány, logisztikai problémák, infláció, ukrán konfliktus. A nemzetközi gazdaságot jelenleg komolyan próbára tevő elemeket szinte már felsorolni is nehéz. Mégis, egy munkaadók között végzett nemzetközi kutatás eredményei azt mutatják, hogy a munkaerőpiac köszöni szépen, nagyon jól van. Mindez pedig hatványozottan igaz az infokommunikációs szektorra.

A ManpowerGroup által negyedévente elkészített munkaerőpiaci jelentés legfrissebb kiadása a cégek idei harmadik negyedévre vonatkozó kilátásait gyűjtötte egybe a világ minden tájáról. Az összesen 41 ezer munkáltató bevonásával végzett kutatás keretében Magyarországon 520 vállalatot kérdeztek meg munkaerő-felvételi szándékaikról, ami reprezentatív mintának tekinthető a hazai piacra nézve.

A teljes képet jól szemlélteti, hogy a vizsgált 40 ország közül csupán Görögországban jött ki negatívra a szaldó. A -1 százalékos mutató azt jelenti, hogy azokhoz a cégekhez képest, ahol bővítésben gondolkodnak, ennyivel voltak többen azok a vállalatok, ahol leépítést terveznek.

A globális derűlátást jelzi, hogy nemzetközi összehasonlításban a +13 százalékosra mért hazai eredmény a szerényebbek között szerepel: Magyarország a 40-es lista 33. helyét foglalja el. Az élen Mexikó (+59%), Brazília (54%), India (51%) állnak. A vizsgált körben szereplő uniós országok közül a leglátványosabb munkaerő-bővülés Portugáliában (37%), Finnországban (36%) és Hollandiában (35%) várható. Az uniós országok közül Magyarországnál egy kicsivel gyengébben teljesített Románia, Szlovákia (12-12%) és Lengyelország (11%).

Hazai viszonyok

A következő negyedévre vonatkozóan a hazai munkáltatók 30 százaléka jelezte, hogy bővíti meglévő munkaerő-állományát. Csökkentést pedig 17 százalék tervez. A két érték különbsége adja az ún. nettó foglalkoztatási mutató hazai +13 százalékos szintjét. Ez az érték megegyezik az előző negyedévre vonatkozó eredménnyel, a tavalyi azonos időszakhoz képest viszont 5 százalékpontos javulást jelent.

A 13 százalékos átlagos létszámbővítési mutatót tovább árnyalják, az egyes szektorok közötti jelentős különbségek. Habár 5 százalékponttal gyengült az előző negyedévhez képest, továbbra is az IT, technológia, távközlés, kommunikáció és média szektor a legversenyképesebb ágazat. Itt 42 százalék tervez létszámbővítést, miközben a csökkentésben gondolkodók aránya mindössze 12 százalék, azaz +30 százalékon áll a nettó foglalkoztatási mutató.

A ManpowerGroup felmérésében ismét feltett a szabad pozíciók betöltéséhez kapcsolódó nehézségekről is kérdéseket. A nemzetközi átlaggal megegyezően, a hazai munkáltatók háromnegyede tapasztal nehézségeket a pozíciók betöltése kapcsán. A megkérdezettek 27 százaléka számára a gyártás területéhez kapcsolódó szakértők megtalálása jelenti a legnagyobb kihívást, ezt követi a logisztika 20 százalékkal, majd 17 százalékkal az IT/adat és a marketing/értékesítés területéhez kapcsolódó kompetenciák.

Közösség & HR

Iráni rakéták fenyegetik a Stargate közel-keleti adatközpontjait

Az adatközpontokat is katonai célpontnak tekintik, az AWS és az Oracle infrastruktúrájának támadását követően a létesítményeket jelölő műholdképeket és újabb fenyegetéseket tettek közzé.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.