Önvezető autók és egyéb autonóm rendszerek jövendő fejlesztőit adó képzések indulnak ősztől a BME-n és az ELTE-n. A részben állami finanszírozású angol nyelvű mesterképzésekre 50-50 főt várnak.

Néhány hónapja beszéltek nyilvánosan először az új típusú képzésekről a szakma képviselői, most Palkovics László oktatásért felelős államtitkár jelentette be a részleteket. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Autonóm járműirányítási mérnök szakra, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen pedig Autonómrendszer-informatikus MSc szakra jelentkezhetek a diákok február 15-ig. Az államtitkár megemlítette még a BME-n induló új alapképzési szakot is, amely ugyancsak 2018 szeptemberétől kezdődik és üzemmérnök-informatikus végzettséggel bocsát majd ki hallgatókat.

Még formálódóban a tananyag is

Autonomous Vehicle Control Engineer elnevezésű képzés keretében a szakra jelentkezők a tervek szerint széleskörű ismereteket sajátíthatnak el az önvezető járművek tervezéséről és fejlesztéséről. A képzésben fontos szerepe lesz a 140 millió euróból épülő zalaegerszegi önvezető autó tesztpályának is – emelte ki Józsa János, a BME rektora. Hozzátette, annyira új a dolog, hogy még a tananyag sincs teljesen kész.

Részletesen beszélt a magyarországi informatikushiány csökkentése érdekében indított BProf üzemmérnök-informatikus képzésről is, ami a villamosmérnöki karon folyik majd. Ezt a gyorstalpaló képzést azoknak ajánlják, akik csökkentett elméleti képzés mellett, több gyakorlati ismeret birtokában mielőbb szeretnének informatikusként elhelyezkedni. A BSc képzés programját ugyanis általában hét, a BProf képzést hat félév során lehet elvégezni. A BProf utolsó két félévében a képzés az ipari partnervállalatok telephelyén folyik majd. Az innen kikerülő hallgatók inkább üzemeltető informatikusnak, mint fejlesztő informatikusnak felelnek meg, de nem kizárt, hogy az itt végzettek is, némi kerülővel eljussanak a mesterfokozatig. Még van idő arra is, hogy kidolgozzák a BProfra épülő MProf képesítés feltételeit.

Nemzetközi cégek kutatásaiba is bekapcsolódnak a hallgatók

Az okoseszközök fejlesztésére az Eötvös Loránd Tudományegyetemen is indul új képzés az informatikai karon belül, Autonómrendszer-informatikus néven. Az angol nyelvű mesterképzés keretében a hallgatók összetett szoftverrendszerek fejlesztését sajátíthatják el, amelyek segítségével az önvezető járművek folyamatosan képesek adatokat gyűjteni, azokat elemezni, a gyűjtött adatok alapján döntéseket hozni. A hallgatók nagy nemzetközi cégek kutatásaiba is bekapcsolódhatnak.

A képzésre azok jelentkezését várják, akik informatikai alapképzést végeztek, vagy nem informatikai alapképzésben legalább 80 kreditnyi matematikai, számítástudományi és informatikai tárgyat elvégeztek. A belépéshez legalább 40 kredit szükséges.

A tavaly novemberi előző ismertetőn az EMMI felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára, Horváth Zita arról is beszélt, hogy már dolgoznak az informatikusi képzésben való részvételt ösztönző ösztöndíjprogramon. Erről most nem esett szó, csupán annyit lehetett megtudni, hogy a mesterképzések megkapták az állam támogatását, vagyis az említett szakokon lesz mód állami ösztöndíjra, de fizetős hallgatókat is fogadnak az egyetemek.

Jön az informatikus ösztöndíj

A tárca illetékese szerint az ösztöndíjtól az első évben 10-20 százalékos "keresletélénkülést" várnak, két-három éves távlatban akár 40 százalékkal is megnőhet a fiatalok érdeklődése az informatikai képzés iránt.

Jelenleg ugyanis olyan nagy az informatikushiány, hogy a hallgatókat, még a BSc szakon tanulásuk idején csábítják el a technológiai cégek, így a mesterképzésre, a BSc-t sikerrel elvégzőknek már csak a fele vállalkozik. A BSc-n pedig mintegy 40 százalékos a lemorzsolódás.

Közösség & HR

Afrikában és a Közel-Keleten kapcsolt le online bűnözőket az Interpol

A több hónapon át tartó egyedülálló akciósorozat végül többek között több mint 200 gyanúsított letartóztatását és 53 online bűncselekmények végrehajtására használt szerver lefoglalását eredményezte.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.