A november 29-én délután sorra kerülő ingyenes előadássorozat helyszíne a szokásos: a BME Q épületében a Simonyi Károly előadóterem.

Rendszerüzemeltetőket vár a Balabit november 29-én a BME Q épületében lévő Simonyi Károly előadóterembe. A tizenkettedik Open Academyn ismét ingyenesen tanulhatnak az érdeklődők.

Az előadásokat ismert szakemberek, valamint az rendezvénysorozat körül kialakult mintegy 2500 fős közösség legfelkészültebb szakemberei tartják.

Amiért érdemes elmenni

Több előadás foglalkozik majd aktuális biztonsági kérdésekkel. Az MRG Effitas technológiai igazgatója, Balázs Zoltán (a fenti képen), aki a DEFCON első magyar előadója volt, de az Etical Hacking és a Hacktivity konferencián is nagy sikert aratott, a manapság egyre gyakrabban problémákat okozó zsaroló vírusokról tart előadást. Czanik Péter, a Balabit szakértője, a naplózó infrastruktúrák skálázásához ad hasznos tanácsokat, míg a népszerű blogger, Csizmazia-Darab István a botnetekkel kapcsolatos legfrissebb kutatásokból ad ízelítőt.

Erős vonalat képvisel a nyílt forráskód is. Simonné Kovács Ágnes a Windows és a Linux kereszteződéséről, Czakó Krisztián, a Linux Akadémia vezetője pedig két kedvence, a CoreOs és az Alpine üzemeltetési finomságairól beszél majd.

Hazánkban még keveseb használják, de a felhő terjedése miatt fontos terület az OpenStack. A nyílt forráskódú felhős megoldás  jövőbeni fejlesztési irányairól két szakavatott előadó beszél majd: Hernádi Ferenc, a Ustream munkatársa, és Vígh Zoltán, a Nextent üzemeltetési vezetője.

Hiánypótlónak ígérkezik dr. Horváth Katalin ügyvéd előadása. Olyan témáról beszél, melyre ritkán térnek ki az üzemeltetési képzések, pedig legalább annyira fontos, mint a technológia: milyen csapdák lehetnek egy supportszerződésben?

Az első elődás 17 órakor kezdődik. A tudásért most fizetni nem, csak regisztrálni az Open Academy oldalán, ahol a pontos program is megtalálható.

Közösség & HR

Könnyen rátalál a marxizmusra a kizsákmányolt mesterséges intelligencia

Egy új kutatása kimutatta, hogy amikor az MI-ágenseket szélsőséges körülmények között dolgoztatják, akkor hajlamossá válnak a hasonló módon dolgozó emberek viselkedésének utánzására. Bár ez az MI természetéből fakadóan nem több szerepjátéknál, a tudósok szerint érdemes vizsgálni, hogy a jelenségnek milyen következményei lehetnek.
 
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.