Tizenharmadik alkalommal adta át a magyarországi nagyvállalatok informatikai vezetőit tömörítő VISZ az Év Informatikai Oktatója díjakat. Ismét a BME egyik oktatója végzett az élen.
Hirdetés
 

Tizenharmadik alkalommal írta ki a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) a magyar felsőoktatási intézményeknek Az Év Informatikai Oktatója díjat. A Szövetség 2002. óta támogatja ezzel az ösztöndíj formájában nyújtott elismeréssel az informatikai felsőoktatás színvonalának emelését.

A díjra olyan felsőfokú oktatási intézmény küldhet be pályázatot, amelyben főállású oktatókkal folyik informatikusképzés. A VISZ a szakmai díjjal elsősorban a pályázó oktatók közvetlen oktatási tevékenységének erkölcsi-anyagi elismeréséhez kíván hozzájárulni. A kiírás hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a díj nem pályakezdőknek szól, ám nem is életműdíj. A tavaly bevezetett újításnak megfelelően idén is három ösztöndíjra írtak ki pályázatot.

A díjazottakat független szakmai zsűri két körben – egy az intézmény által írásban beadott pályázati anyag, majd a jelölt személyes meghallgatása alapján – értékelte. A végső döntést a zsűri lsitája alapján a VISZ elnöksége hozta meg.

Idén is négy oktatót díjaztak

Ekler Péter,
BME, Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék

Ahogy tavaly, ebben az évben is négy egyetemi oktató kapott elismerést, igaz, ösztöndíjban a kiírásnak megfelelően csupán hárman részesültek. Az első díjat, valamit az azzal járó 1 millió forint ösztöndíjat dr. Ekler Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék adjunktusa kapta (tavaly szintén a tanszék oktatója, Forstner Bertalan kapta ezt az elismerést).

A második helyet és vele a 800 ezer forintos ösztöndíjat dr. Móricz Péter egyetemi adjunktus nyerte el, aki a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának Vezetés és kontroll tanszékén dolgozik. Móricz Péter munkásságában elsősorban azt értékelte a zsűri, hogy sikerült a hallgatók körében népszerűvé tenni olyan, az informatika határterületeinek tekinthető témákat, mint az Információs erőforrás menedzsment vagy a folyamatmenedzsment.

A harmadik helyet és vele az 500 ezer forintos ösztöndíjat pedig dr. Palágyi Kálmán, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara Informatikai Tanszékcsoport egyetemi docense érdemelte ki. Esetében elsősorban azt az oktatási gyakorlatot emelte ki a zsűri, melynek eredményeként az elméleti képzés és az ipari gyakorlat szerves kapcsolatát tapasztalhatják meg a diákjai.

A zsűri Dömölki Bálint javaslatára különdíjban ismerte el dr. Charaf Hassan munkáját. A BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékének docense a magyar informatikai felsőoktatás egyik legkorszerűbb műhelyét hozta létre, elkötelezett, fiatal és tehetséges oktatókból épített stabil csapatot, melynek tagjai éppúgy ismerik az elméleti kutatások legfrissebb eredményeit, mint az ipar gyakorlati igényeit. A tanszék hallgatóinak többsége így már az egyetemi évek alatt élesben megismerkedhet azzal a világgal, melyben az egyetem elvégzése után dolgoznia kell.

Idén a zsűrit, melynek elnöke Braun Péter, az OTP Bank elnök-vezérigazgatói főtanácsadója, a VISZ elnöke volt, Szibig Andrea, az ITBusiness főszerkesztője, Kerékfy Pál, a VISZ tiszteletbeli tagja, Dömölki Bálint matematikus, Havas Miklós, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagja, Mester Sándor, a Computerworld lapigazgatója, valamint Dervenkár István, lapunk főszerkesztője alkotta.

Gratulálunk a díjazottaknak, valamint egyetemeiknek!

Közösség & HR

10 milliárd dollárt égetett el az Apple kísérlete

Nemrégiben derült ki, hogy Cupertinóban végleg felhagynak azzal a tervvel, hogy saját autót gyártsanak. Friss hírek szerint a kísérletezgetés még az Apple méretéhez képest sem volt filléres mulatság.
 
Hirdetés

Miért szerette Bill Gates a lusta kollégákat? – A produktivitás öt új trendje az ITSM-ben

Egy konferencia, ahol a CIO-k új produktivitásjavító eszközöket és módszereket tanulhatnak. Márciusban jön a 9. META-INF Atlassian Day – nem csak Atlassian-ügyfeleknek!

Az alábbiakban körbejárjuk az Enterprise Service Management fogalmát, és megmutatjuk azt is, miben különbözik az ITSM-től.

a melléklet támogatója a Meta-Inf Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.