
A michigani Ferris State University egy kísérletben mesterséges intelligenciát használ olyan virtuális hallgatók létrehozására, akik nem csak önállóan jelentkeznek a tantárgyakra, de részt vesznek az órákon és az azokhoz kapcsolódó feladatokban is. Az első két MI-hallgató, Ann és Fry az új félévben elsőévesként iratkozik be a Ferris State-re, és az emberi évfolyamtársakkal együtt hallgatja az előadásokat, sőt aktívan részt vesz a megbeszéléseken. Az MI-modellek maguknak választanak szakot, és a kísérlet végére akár a doktori fokozatot is megszerezhetik majd, bár a programot gondozó kutatók teljes mértékben rájuk bízzák az oktatásuk menetét érintő döntéseket – olvasható az MLive hét elején közölt riportjában.
Az egyetem vonatkozó közleménye szerint az egész dolog célja, hogy "feltárják a feltörekvő MI-technológia transzformatív hatását, a folyamatosan fejlődő és egyre fontosabb oktatási és karrierutak felé irányítva a felsőoktatásban tanulókat". Hogy ennek a mondatnak pontosan mennyi értelme van, azt a program szervezői nyilván jobban értik, de az biztos, hogy az egyetem az emberi intelligenciát igyekszik szimulálni a számítógépes rendszerekel, beleértve a döntéshozatal, a beszédfelismerés vagy a képelemzés képességét is. Ann és Fry saját háttértörténetet kapott, és ugyan nem lesz nemük vagy más demográfiai jellemzőik, de állítólag már ennyi is segíthet majd nekik bizonyos feladatokban.
Tapasztalatok egészen biztosan lesznek
A kutatók számítógépeket és mikrofonokat telepítenek a megfelelő tantermekben, hogy a virtuális hallgatók követhessék a professzorok előadásait vagy a tanköri megbeszéléseket. Eleinte csak figyelnek, de a tervek szerint hamarosan kétirányú beszélgetéseket is folytatnak másokkal. Fizikai formát azonban a tesztnek ebben a fázisában még nem kapnak valamilyen humanoid robot képében, így a kommunikáció az említett gépek, mikrofonok és hangszórók segítségével zajlik majd. Az egyetemen azt remélik, hogy a tapasztalatokat az ott dolgozók is felhasználják a felsőoktatás elérhetőbbé tételére, mivel egyre többen vannak, akik a hagyományos tantermi környezeten kívül felvételiznek és tanulnak.
A Ferris State MI-programja egyike annak a három országos programnak, amelyet közösen indítottak az amerikai védelmi és belbiztonsági minisztériumok, az NSA hírszerző ügynökség és az Amazon Web Services (AWS). Ennek részeként nemsokára elemezni fogják azokat az adatokat, amelyekből kiderül, hogy mit tanultak az egyetemen a mesterséges intelligencia, és mit tanult az MI-modellektől maga az egyetem. A közlemény egyébként olyan becsléseket idéz, amelyek alapján több mint 800 ezer, az MI-re épülő álláshely lehet az Egyesült Államokban, és ezek száma 2026-ra a 2 milliót is meghaladhatja – a hasonló kezdeményezések pedig hozzájárulhatnak az ilyen karrierlehetőségekre való felkészüléshez.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?