Az ázsiai országban van az egyik legszigorúbban fogva az internet. Most újabb döntés született a kontroll növelésére.

Iránban nagyon máshogy működik a világháló, mint a világ szerencsésebb felén. Az országban például blokkolva van a Facebook és a Twitter hozzáférése. Azonban a politikai vezetés nem akar itt megállni, és múlt hét végén újabb területen jelentettek be komoly szigorítást.

Ami Iránban történik, az Iránban is marad

Az internet szabályozásával foglalkozó országos testület vasárnap hirdette ki az új szabályokat. Ezek alapján a külföldi üzenetküldő szolgáltatóknak egy évük van rá, hogy az ország lakosaihoz köthető kommunikáció egészét Irán területén működő szerverekre költöztesse.

Az intézkedést a hivatalos tájékoztatás szerint a legfelsőbb vezető, Ali Hámenei iránymutatásai és aggályai alapján dolgozták ki. A szövegezés egyértelmű utalást tesz arra is, hogy ha a határidőig nem sikerül megoldani az új szabályoknak megfelelő elhelyezést, akkor bizony a kérdéses szolgáltatások a Facebook és a Twitter sorsára jutnak.

A titkos táviratok vége?

Mivel az irániak internetes kommunikációja korlátozott, így a (még) működő csevegőalkalmazásoknak különösen fontos szerep jut. A WhatsApp mellett kimondottan népszerű az orosz Facebookként emlegetett VKontakte alapítója és testvére által indított Telegram. Mindkét alkalmazás képes az üzeneteket végponti titkosítással küldeni: a Telegram esetében már az indulásnál ez volt az egyik legfontosabb, bár opcionálisan választható elem, míg a WhatsApp fokozatosan vonult védelembe.

A becslések szerint 20 milliós iráni felhasználói bázissal, azaz az ország lakosságának negyedével rendelkező Telegram szinte biztosan nem fog eleget tenni a kormányzati követelésnek. Tavaly ősszel egy iráni újságírói pletykára reagálva például határozottan tagadták, hogy bármilyen információt tárolnának az ország területén. Sőt akkor azt is megerősítették, hogy egyáltalán nem fognak ott szervereket telepíteni. Nem sokkal később, novemberben pedig az iráni hatóságok több mint húsz csoport adminisztátorait vették őrizetbe, mert a Telegram nyilvános csatornáin "erkölcstelen tartalmakat" osztottak meg.

Közösség & HR

Kína a "digitális embereket" is tornasorba állítja

Az illetékes szabályozó hatóság legújabb tervezete már stratégiai tudományos problémának minősíti az MI-személyiségek szabályozását, ahol a megfelelő irányítást nem biztosíthatják önmagukban a kialakulóban lévő iparági normák.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.