A Steve JobsSchools falai között az Apple táblagépeivel és speciális alkalmazásokkal tanulnak a gyerekek. Természetesen nem itthon, hanem Hollandiában.
Az alábbi hír olvasása során nehéz elvonatkoztatni a hazai viszonyoktól, mégis meg kell tennünk, hiszen az
O4NT, azaz az Education for a New Era (Oktatás egy Új Kornak) által megálmodott oktatási rendszer még a nyugati államokban is szokatlannak és újszerűnek számít. Az ötlet lényege szerint a gyerekek egy kötetlen, kreatív környezetben tanulnak, amiben iPadek és digitális tananyagok vannak a segítségükre.
Füzet helyett iPad ■ A táblagépek tehát nem kiegészítőként, játékként, vagy egy plusz eszközként állnak a tanárok és a gyerekek rendelkezésére, hanem ez az elsődleges oktatási eszköz. A Steve JobsSchools iskolák megalapítását még júliusban jelentette be az O4NT, most pedig hét holland városban (Sneek, Breda, Almere [itt két iskola kezdte meg működését], Emmen, Heenvliet és Amszterdam meg is nyíltak az intézmények.

Minden tanuló saját táblagéppel rendelkezik
(a kép nagyítható)
A rendszer erőssége abban rejlik, hogy a digitális tananyagra való támaszkodás nem csak üres frázis. A nap során végig nyitva álló iskolában virtuális és valód tantermekben folyik a munka, a gyerekek és a tanárok látszólag kötetlenül, de mégis egy előre meghatározott tanterv szerint haladnak, csak éppen ezt nem a megszokott módokon teszik. Már a tantermekben való elhelyezkedés sem a megszokott, a tanárok pedig sokkal inkább trénerként viszonyulnak a gyerekekhez, és kiemelt figyelmet fordítanak az egyedi tehetséggondozásra.
A szülők sem maradnak ki ■ Az egyedileg és csoportosan végzett tanulási folyamatot a szülők pontosan nyomon követhetik az iDesk Learning Tracker alkalmazás segítségével, a gyerekek a saját dokumentumaik, műveik tárolására
szintén speciális appot kapnak. A szervezet munkatársai szerint ez a rendszer lehetővé teszi, hogy a holland Oktatási Minisztérium által meghatározott 58 legfontosabb oktatási célt elérjék, sőt, ezen felül olyan további készségek elsajátítását biztosítják a gyerekek számára, mint az információ feldolgozás, az együttműködés, és a kritikus, problémamegoldásra kihegyezett gondolkodásmód.
Az oktatás során használt alkalmazások arra is lehetőséget nyújtanak, hogy a gyerekek eltérő képességeihez igazítsák a feladatok nehézségi fokát, vagy éppen az ahhoz szükséges időt. Nemcsak a gyerekek egymás közötti kommunikációja, hanem az iskolák között információ áramlás is sokkal könnyebb, ehhez a Symbaloo nevű appot veszik igénybe. És ha ez mind nem lenne elég, akkor még az augmented reality is bejön a képbe, hiszen ezzel a technológiával virtuális játszótéren találkozhatnak és oldhatnak meg további feladatokat a tanulók.
A Steve JobsSchools alapítói szerint a világ megváltozott körülöttünk, máshogy olvasunk, játszunk, tanulunk, mint korábban, így a gyerekeket digitális eszközökkel és tananyaggal kell felkészíteni minderre. Az O4NT tervei szerint folyamatosan bővítenék a rendszert, ami azt jelenti, hogy a mostani tanév végére 12 ilyen iskola fog működni Hollandia területén.