Három nagyon nehéz éven vagyunk túl, ami az átszervezésről szólt. Itt az ideje az innovációnak és annak, hogy rálépjünk a gázpedálra - mondta pár nappal ezelőtt a Sony vezére, aki a gyülekező felhők ellenére is bízik benne, hogy új termékekkel és fejlesztési irányokkal stabilan és ami a legfontosabb, nyereségesen működő cégként működhet a nagy múltú japán vállalat.
Kutyából nem lesz profit
Hirai Kazuo szerint a Sonynak ismét szorosabbra kell fonni a köteléket az otthoni felhasználókkal, amire a legjobb esélyt az intelligens gépek jelentik. A vezérigazgató rögtön világossá tette, hogy nem a cég ikonikus robotkutyájának, Aibónak a feltámasztásában látják a jövőt, azt azonban konkrétan nem említette, milyen jellegű termékben gondolkodnak. Annyi bizonyos, hogy nem állnának meg a nappalikban, hanem az új fejlesztéseket a gyárak, üzemek, vállalatok számára is hasznos megoldásokban is szeretnék felhasználni.
Mivel a korábbi évek nehézségein csak több üzletág eladásával, vagy bezárásával tudtak úrrá lenni, így a japán nagyvállalat kutatási kapacitása meggyengült. Ezen a cég külső fejlesztők bevonásával segítene, illetve jól jönnek az olyan felvásárlások is, mint például a Cogitai idén májusi megvétele. Az amerikai startup a folyamatos és önálló gépi tanulás területén tud fontos know-how-val szolgálni a japán tervek megvalósításához.
A Sonynak természetesen nem lesz könnyű dolga, mert az öntanuló algoritmusok, az emberi agy működését másoló gépek szinte minden nagyobb technológiai vállalat figyelmét felkeltették, és rengeteg témában, területen folynak a kísérletek. Hogy messzire ne menjünk, a szintén japán Hitachinál például a saját kereskedői csapatuk hangulatát igyekeznek felturbózni egy kis gépi segítséggel.
A mesterséges intelligencia kiaknázásával párhuzamosan van egy másik fontos eleme is a cég közép távú felemelkedését szolgáló stratégiának. Idén tavasszal jelentették be, és várhatóan ősszel forgalomba is kerül a Sony konzoljához kapcsolódó virtuális sisak. A PlayStation VR az amúgy is sikeres üzletág nyereségét lehet képes tovább fokozni, de nem kizárt, hogy más iparágak, szegmensek felé is kaput nyit majd.
Kezelnék a problémákat
A vállalatvezetés magabiztosságát jól jellemzi, hogy egyelőre tarthatónak tekintik a 2018-as pénzügyi évre korábban beígért 500 milliárd jenes üzemi eredmény elérését. Ez azért különösen érdekes, mert a váratlan eredményt hozó Brexit-szavazás miatt a jen elmúlt periódusban tapasztalt erősödése csak további lendületet kapott, ami nem tesz jót az exportban érdekelt Sonynak. A másik gond, hogy az iPhone-ok és úgy általában az okostelefonok eladásainak megtorpanása alaposan megtépázta a készülékekbe alkatrészt gyártó üzletág eredményeit. Ráadásul idén egy ikerföldrengés a cég képérzékelőit gyártó hazai üzemét is megrongálta, tovább bonyolítva a helyzetet.
A problémákon a már fent említett új termékek, fejlesztési irányok mellett azzal lennének úrra a Sonynál, hogy az Apple megrendeléseinek kiesését más gyártók, jellemzően kínai és dél-koreai cégek fokozott ellátásával pótolnák, illetőleg a szenzorokat egyéb területen is értékesítenék, így például megfigyelő rendszerekbe, drónokba és autókba kerülhetnének a cég alkatrészei. De nagy reményeket fűznek a duplalencsés kamerák elterjedéséhez is. (Korábbi, azóta amúgy más források által cáfolt pletykák szerint a szeptemberben érkező friss iPhone-generáció egyik újítása pontosan ez lehet, ami kiváló lehetőséget teremtene az alkatrészgyártó üzletág újbóli felvirágoztatására a japán vállalatnál.)
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?