A Google szerint a levelezés ma már nem olyan, mint régen, ezért azokon is segít majd a vállalat MI-modellje, akik eddig ezért nem voltak hajlandók fizetni.
Hirdetés
 

Az ellenállás felesleges! Akár ezt a címet is kaphatta volna a Google tegnap kiadott közleménye, amelyben részletesen elmagyarázzák, miért elkerülhetetlen a mesterséges intelligenciához kapcsolódó funkciók erősítése egy levelezőszolgáltatás esetében (is).

A Gmail-felhasználók az összetettebb MI-funkciókat eddig csak különböző előfizetési csomagok keretében kaphatták meg, ám 2026-ban már akarva se nagyon lehet elugrani a Gemini elől. A jelenleg a harmadik generációnál járó nagy nyelvi modell áll majd az AI Inbox néven futó, egyelőre csak egy szűkebb csoport által tesztelt vadonatúj funkció mögött. Ez a menüsorban is előkelő helyet kapó lehetőség a felhasználó minden beérkező levelét egy (remélhetőleg) jól áttekinthető és logikus összefoglaló lappá alakítja, ahol a fontos elemekre egyetlen kattintással reagálhatunk.
 

 

A gépesített tömörítést, és általában az MI fokozott integrálását a cég azzal indokolja, hogy 2004, azaz a Gmail bevezetése óta nagyot fordult a világ, és ma már e-mailek százaival bombázzák napi szinten a felhasználókat (ezek egy jó része persze egyből a Spam mappában landol, részben szintén az MI-nek köszönhetően). Ebben az adatdzsungelben pedig egyre nehezebb és egyre időigényesebb manuálisan rendet vágni.

Ha pénzért nem kellett, most megkapod ingyen

A még tesztelés alatt álló AI Inboxra ugyan még várni kell, de a felhasználók már most hozzájutnak több olyan MI-funkcióhoz, amelyeket eddig fizetős fal mögé zárt a Google. A hosszabb levelezések áttekintésénél jöhet különösen jól az AI Overviews elenevezésű gomb, amely nevéhez hűen fogyasztható méretű összefoglalót ad az adott témában eddig zajló diskurzusról. Mindez nagyjából úgy megy, ahogy egy-egy keresésnél a generatív modell egy összefoglalót rittyent a találati listák elé.

Egy másik ingyenessé tett szolgáltatás (Help Me Write) a levelek finomításában, vagy akár a teljes szöveg megfogalmazásában  segít. A korábban Smart Repliesként futó lehetőség immár Suggested Replies néven érhető el, és a cég ígérete szerint a korábbinál sokkal relevánsabb, a beszélgetés kontextusát megragadó, a küldő stílusjegyeit tükröző rövid válaszjavaslatokkal tud majd előállni. Amennyiben ezek nem lennének megfelelőek, az algoritmust néhány szóval utasíthatjuk arra, hogy a megfelelő változtatásokat tegye akár tartalmilag, akár stílus tekintetében.

Ígéretek és távlati tervek

A Google közleménye természetesen igyekszik a túlzott MI-felhasználás miatt aggódókat is megnyugtatni. A fenti funkciók mind kikapcsolhatók lesznek, és a vállalat arra is megesküdött, hogy modelljeit nem a személyes levelezésekben található tartalmakkal fogja pallérozni.

A hazai gmaileseknek egyelőre nem kell az MI-használat előnyeit és potenciális hátrányait mérlegelni, mivel az újdonságok első körben kizárólag angol nyelven és az Egyesült Államokban válnak elérhetővé. A cég szándékai szerint a kör további régiókkal és újabb nyelvekkel bővülhet valamikor az elkövetkező hónapok során.

(Kép: Google)

Konzumer tech

Nem sikerült megállapodniuk a felvizezett MI-szabályozásról az EU döntéshozóinak

Az uniós tagállamok és az Európai Parlament képviselői tegnap 12 órán keresztül rágták a gittet, az idő pedig egyre jobban sürgeti őket, mivel a magas kockázatú MI-rendszerekre vonatkozó eredeti rendeletet már idén augusztustól alkalmazni kell majd.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.