A Barion ingyenes parkolással népszerűsíti készpénz-helyettesítő alkalmazását.

A készpénz kiváltásának több lehetséges opciója létezik, a lényeg minden esetben ugyanaz: a mobil használata. Az egyik megoldást a napokban elindult Mobiltárca hozhatja el, ami több lehetőséget biztosít a szimpla fizetésen kívül, éppen ezért robusztusabb, bonyolultabb megoldás, mint az, amikor a készpénzt egyetlen alkalmazással helyettesítik.

Ingyen parkolás nemcsak Fekete Pénteken

A Barion ez utóbbit kínálja, viszont „alulról jövő”, egyedi kezdeményezésként törvényszerűen a felhasználói tábor mérete határozza meg az életképességét. A szolgáltató ezen szeretne dobni egyet a ma bejelentett akciójával, mely szerint aki a mai napon, illetve a következő három pénteken (december 5-én, 12-én és 19-én) a Barion e-pénzének használatával parkol a Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren belül, az visszakapja azt az összeget, amit erre költött.

A Barion lehetővé teszi azt, hogy digitális formában, a készpénzt, illetve a bankkártya használatot kikerülve fizethessünk, vagy küldhessünk egymásnak különböző összegeket. Ehhez mindössze regisztrálni kell a rendszerbe (a cikk írásakor a mobilos appból való regisztráció nem működött), majd egy megadott bankszámlára elküldeni a kívánt összeget (készpénz alapú feltöltés is lehetséges a kijelölt bankfiókokban), ami rövid időn belül megjelenik az egyenlegen. Az üzemeltető cég az egyes fiókokhoz tartozó összegeket egy speciális e-pénz letéti számlán tárolja, így a pénzt akkor sem bukjuk, ha történetesen csődbe meg a vállalkozás.

A Barion app segítségével szórakozóhelyeken, éttermekben eddig is lehetett fizetni, de a valóban széles körű elterjedést az olyan fizetési szituációk lökhetik meg, amibe naponta bele kerülünk és mindig probléma, hogy mivel, hogyan, mennyit fizetünk. Ilyen a parkolás, amihez a Barion egy parkoló appba oltott mobilfizetési megoldást hozott létre, így az aprópénzzel és az SMS-ekkel való küzdés helyett pontosan annyit fizetünk a parkolásért, amennyit kell, aminek kényelmi díja nem mellesleg alacsonyabb is (50 Ft), mint az SMS alapú fizetésé.

A Barion alapú fizetés a banki tranzakciókkal és SMS fizetéssel ellentétben a nap 24 órájában azonnal megérkezik, a használata magánszemélyek részére ingyenes (a feltöltésnek van azonban díja), kereskedőknek pedig fix a tarifa: 1000 Ft alatt ingyenes, 1000 Ft felett pedig fix 50 Ft, összegtől függetlenül.

A Buxa és a webáruházak

Nem a Barion az egyetlen, aki ilyen szolgáltatást nyújt a hazai piacon. A Buxa ugyanazon az elven működik, esetükben is a készpénz helyettesítésről van szó, az appal számos boltban, szórakozóhelyen fizethetünk. A Buxa esetében a nyitás kicsit más irányba, a webáruházok felé történik. A cég nemrég jelentette be, hogy megállapodást kötött a leggyakrabban használt magyarországi webáruház motor fejlesztőjével, az UNAS-szal.

Ennek eredményeképpen egy egyszerű online regisztrációs folyamatot követően a webáruházak Buxa elfogadóhelyekké válnak. Nincs szükség informatikai rendszerek integrációjára, szerződéskötésre, hűségnyilatkozatokra, belépési díjra. Ez a megállapodás megnyitja az elektronikus fizetés lehetőségét az olyan webshopok számára is, amelyek korábban az adminisztráció bonyolultsága vagy a költségek miatt csak készpénzes utánvéttel szállítottak. A megállapodást követő napokban több mint 20 webáruház csatlakozott a buxás fizetéshez.

Konzumer tech

Könnyen rátalál a marxizmusra a kizsákmányolt mesterséges intelligencia

Egy új kutatása kimutatta, hogy amikor az MI-ágenseket szélsőséges körülmények között dolgoztatják, akkor hajlamossá válnak a hasonló módon dolgozó emberek viselkedésének utánzására. Bár ez az MI természetéből fakadóan nem több szerepjátéknál, a tudósok szerint érdemes vizsgálni, hogy a jelenségnek milyen következményei lehetnek.
 
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.