Tegnaptól már két szolgáltatónak is van roamingmentes tarifacsomagja. A Vodafone után a Telenor is kínál ilyeneket. Vajon a Telekom mikor lép?
Hirdetés
 

Bár a roaming európai szabályozásában még mindig vannak homályos pontok, némi huzavona után végre elkészült egy olyan tervezet, amely már majdnem hasonlít arra, ami az Unió eredeti szándéka volt, hogy végelegesen leszámol a roaminggal.

Ugyanakkor a döntés már évek óta húzódik, és már többször kitolták azt a határidőt, amikortól a szolgáltatók nem szedhetnének roamingdíjat az ügyfeleiktől az Unió területén. A romaing eltörléséről a felhasználók érdekeit képviselő szövetségek és a területért felelős uniós biztosok is rendszeresen úgy beszéltek, hogy az az európai digitális gazdaság fejlődésének kulcsa, ami ráadásul a szolgáltatók közötti versenyt is serkenti.

A szolgáltatók elébe mennek a döntésnek

Érdekes, hogy a döntés lebegtetése is nagyon jó hatással volt a piacra. Magyarországon a Vodafone már tavasszal bejelentette – Európában elsőként – roamingmentes csomagjait (a részletekről a Bitport is beszámolt).

Most pedig jött a Telenor, amely az összes Blue csomagját mentesítette a roamingdíj alól. A vállalat közleménye szerint a csomagokat az eddigi tarifahasználati statisztikák és a várható trendek alapján állították össze. Ennek fényében a klasszikus tarifaelemek (hanghívás, SMS, adatforgalom) mellé külön díj nélkül biztosítják a MyTV-t és a zenei streaminget.

Az összes Blue csomag korlátlan adatforgalmat biztosít ez utóbbi szolgáltatásokra. (Ez a gyakorlat Magyarországon újnak számít, de például Németországban több szolgáltató is úgy kínál korlátozott mobil adatcsomagokat, hogy ahhoz a saját szórakoztató szolgáltatásainak igénybe vételéhez korlátlan adatforgalmat biztosít.)

A vállalat közleménye Banovic Aleksandra vezérigazgató-helyettest is idézi, aki szerint arra törekedtek, hogy átlátható és a piacon lévő más lehetőségekkel könnyen összehasonlítható ajánlatokat biztosítsanak. A lenti táblázatban összefoglaltuk a két szolgáltató ajánlatát.

Maradnak a korábbi lehetőségek is

Minden Blue díjcsomagban van korlátlan híváslehetőség: az olcsóbb S-sel és M-mel a Telenor hálózatán belül lehet normál díjas számokat hívni, míg az L és XXL csomaggal pedig minden belföldi alapdíjas mobil és vezetékes számot. Az olcsóbb csomagokhoz is van 100, illetve 200 perc hálózaton kívüli ingyenes beszélgetés. Korlátlan SMS-ezésre azonban csak a Blue XXL-lel van lehetőséget.

A tarifacsomagokhoz adott adatmennyiség is így alakul, az S-hez havi 300 megabájt, az M és L csomaghoz 2 gigabájtot, az XXL-hez 10 gigabájt jár alapból.
 

Telenor, Vodafone – roamingmentes csomagok
Create your own infographics

Az EU országaiban a hívásfogadás ingyenes, a hívásindítás pedig úgy számolódik, mintha belföldi, hálózaton kívüli hívást indítanánk. SMS-ezni és netezni a hazai tarifában foglalt keret erejéig lehet. Ha tehát valaki olyan csomagot vesz, ami belföldön korlátlan hálózaton kívüli beszélgetést biztosít, külföldön korlátlanul hívhat magyar számokat.

A fenti táblázatból jól látható, hogy az árak nagyjából fej-fej mellett állnak, a szolgáltatók inkább a kiegészítő szolgáltatásokkal akarják megfogni az ügyfeleiket. A Telekomnak is van roamingmentes csomagja, de egyelőre csak a Next Business díjcsomag hanghívásaihoz és SMS-eihez. Az adatroaming feláras.

Konzumer tech

Trump szerint a techvállalatok kénytelenek lesznek magukat kiszolgálni energiával

Az amerikai elnök keddi beszédében saját erőművek építésére szólította fel a vezető technológiai cégeket, amelyeknek többet kellene fizetniük az adatközpontok közelében működő hálózatok használatáért is.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.