Bő egy évvel ezelőtt számoltunk be arról a kutatási projektről, melynek keretében agyhullámokkal, mintegy önműködően képes volt a tesztalany kijavítani egy robotkar munkáját. Ugyan az akkori eredmények látványosak voltak, de a rendszer csak bináris jellegű problémákat tudott kezelni. A csapat most újabb mérföldkőhöz ért: az agyhullámokat kézmozdulattal támogatva már eggyel összetettebb feladatokkal is elboldogulnak.
Hibázni robotos dolog
A Boston University, az MIT robotikára specializálódott laborja és a bécsi műszaki egyetem állományából verbuválódott társaság legújabb videójában megtekinthető, mennyit sikerült az elmúlt egy év alatt haladni. A fejre húzandó, nem túl divatos EEG-sapka maradt, sőt az emberi felügyelő a karjára is kap érzékelőket. Utóbbiakat azért, hogy ne csak azt tudja a gondolataival jelezni a robotnak, ha nem megfelelő pontot akar kifúrni, hanem azt is, hogy helyette melyik másik területet kellene választania.
Ahogy a felvételen is látszik, a tesztszemély által egy hiba felfedezésekor reflexszerűen generált agyi aktivitás megállásra készteti az automatát, majd a kéz apró mozdulataival a helyes irányba lehet terelni a munkáját. A Rethink Robotics által gyártott, amúgy Baxter névre hallgató gépnek a tesztek során 70 százalékban sikerült magától kitalálnia a megfelelő folytatást, de az emberi felügyelettel ezt az arányt 97 százalékosra sikerült javítani.
A fejlesztők szerint a megoldás nagy előnye, hogy semmiféle előképzettséget nem igényel az emberi résztvevőtől, azaz amennyiben a rendszer eléri az éles bevezetéshez szükséges fejlettséget, azt már tényleg bárki képes lesz használni. Ahogy a kutatásvezető megfogalmazta: a gép alkalmazkodik hozzád, és nem fordítva.
A tervek szerint a projekt idővel alkalmas lehet nagy számú robotmunkás egyidejű kontrollálására, de a távlati(bb) célok között szerepel az idősgondozás támogatása, vagy olyan alkalmazottak munkájának segítése, akik például beszédproblémák, vagy mozgási korlátozottság miatt más eszközökkel nehezebben boldogulnának.
Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció
A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?