Egy mai PC vagy mobil eszköz már sokkal "önállóbb", mint néhány évvel ezelőtt: megmondja, merre vagyunk, milyen idő lesz holnap reggel, vagy beszéd alapján rendel nekünk ételt. Még mindig sok múlik azonban a felhasználón – az IBM szerint már nem kell sokáig várni a következő lépcsőfokra.
Természetesen az informatika fejlődik úgy is tovább, ahogy eddig, kis lépésekkel, a meglévő technológiák csiszolgatásával. Nagyobb érintőkijelzők, gyorsabb processzorok, Retina Display és kétsávos Wi-Fi – ezek mind szép és jó dolgok, ám alapvetően nem számítanak újítónak. Egyes fejlesztők viszont folyamatosan olyan technológiákon dolgoznak, amelyek még nem léteznek, tehát valamilyen szinten nulláról kell elindítani ezeket, majd beépíteni a meglévő eszközök kelléktárába: ez viszi előre a mesterséges intelligencia fejldését, a beszéldfelismerést és még sok egyéb területet. Az IBM szerint öt éven belül ilyen értelemben is robbanás várható.

Szilíciumalapú érzékszervek Az IBM közeljövővel kapcsolatos jóslataiban (melyet 5 in 5 néven ad közzé évente) kiemelt helyen szerepel az érző eszközök témaköre: a vállalat szerint öt éven belül teljesen megváltozik az a módszer, ahogy használati eszközeink felfogják a világot maguk körül. A jelenleg is sokat tudó gépek ma is segítenek a felhasználóknak sok mindenben, de csak azután, hogy megkapták a megfelelő inputokat olyan körülményekről, amelyeket még nem képesek érzékelni. A jóslatok szerint azonban eszközeink nemsokára hallanak., látnak, ízlelnek, szagolnak és érintenek.



A Mashable-nek Bernie Meyerson, az IBM kutatási alelnöke úgy fogalmazott, hogy az igazi fejlődéshez meg kell változtatnunk a módot, ahogy a számítástechnikával kapcsolatban gondolkodunk. "Máshogy kell gondolkoznunk arról, hogyan gyűjtenek adatot" - fogalmazott a vezető, aki szerint ma még egy okostelefonnal készült fotó csak egy kép, semmi más, pedig egy okos eszköz képes a rögzített információ különböző rétegeinek elemzésére és felhasználására is.

A kognitív eszközök fejlesztése épp ezért már nem fantasztikum, technológiailag szinte minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy a gépek sok forrásból származó információból automatikus feladat-végrehajtást lehetővé tevő adatokat nyerjenek ki. Ugyanúgy, ahogy a GPS-technológiát egy telefon ma már arra tud felhasználni, hogy automatikusan ajánljon számunkra útvonalakat, közelben lévő éttermeket vagy egyéb szolgáltatásokat, lassacskán az összes többi környezeti információt is össze lehet kapcsolni egy tanulni képes gépi intelligenciával.

Az ember nem helyettesíthető! Meyerson szerint persze ne várjuk, hogy az érzékeléssel felruházott eszközök valódi intelligenciát fejlesszenek ki: ahogy a lokációs szolgáltatások sem mondják meg helyettünk, hogy épp kínait vagy pizzát szeretnénk enni a közeli éttermekben, egy szagelemzővel ellátott jövőbeni eszköz sem fogja helyettünk eldönteni, finom-e az étel, ami fölött elhúzzuk. Az emberi faktor továbbra sem kizárható, hisz épp így tanul majd a rendszer, a felhasználó reakcióit tárolja el és társítja a különféle környezeti változókhoz. Öt év múlva tehát még nem gondolkozik helyettünk a mobilunk, azt azonban mindenképp megtehetjük majd, hogy ennyit mondunk neki: "Ma megint megyek a hétfő délután szokásos környékre: tudod, mikor szoktam éhes lenni és ismered a kedvenceimet, ajánlj valamit arrafelé!" Jó esetben egy olyan étteremhez vezet majd az eszköz, ahol a bolognainak pont olyan illata, a tésztának pedig pont olyan színe lesz, ahogy a legjobban szeretjük.

Az IBM leváltaná a szilíciumot a chipekben
Még csak az adathalmazok töredékéből nyerünk információkat
Tucatnyi jóslat 2013-ra és a következő évekre


Szintet lépett a DÁP: már mobilon is adhatunk-vehetünk autótí

Jelentős erősítést kapott a Digitális Állampolgárság Program, azaz a DÁP: a mobil alkalmazással már a használtautók adásvételét is 'le lehet papírozni' teljesen elektronikus úton.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.