Több évre szóló beruházási programot jelentettek be. Lesz új irodaház, és idén 250 fővel bővül a tavaly óta már a globális felhőbizniszbe is bekapcsolt magyar leányvállalat.

Idén összesen 250 fővel növeli magyarországi létszámát az SAP. A világ legnagyobb üzleti szoftvergyártója ezúttal négymilliárd forintból hajtja végre a létszámbővítéshez kapcsolódó beruházást. Új irodaház is épül a Graphisoft-parkban lévő budapesti székház mellé.

A szájhagyomány is segíti az SAP itteni létszámbővítését

A néhány hónap múlva elkészülő létesítmény "bokréta" ünnepségén Ablonczy Balázs, az SAP Hungary Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy az anyavállalat az utóbbi két évben még egy nagy döntést is hozott. Mintegy három milliárd forintos befektetés keretében Magyarországra került a cég felhőinformatikai támogató központja, amely jelenleg közel 100 főt foglalkoztat.

A létszámbővítés manapság Magyarországon is nagy kihívás az informatikai cégeknek – mondta az ügyvezető igazgató. "Az SAP azonban olyan szerencsés helyzetben van, hogy a felveendő alkalmazottak 25 százalékának az érdeklődését maguk a munkatársak keltik fel az itteni lehetőségek iránt. További 25 százalék pedig az online és a közösségi felületeken kapott információk alapján pályázik."

Az idei bővítés négyötödén már túl is jutottak, az év végéig még további 50 állást hirdetnek meg. Az újonnan felvettek egy része az SAP itteni globális támogatóközpontjában dolgozik, amely ebben a kategóriában a kínai után az anyavállalat második legnagyobb támogatóközpontja. Az új munkatársak egy másik része pedig a már említett felhőinformatikai központ távüzemeltetésében vesz részt. Maguk a szerverek egy másik nyugat-európai városban vannak.

Magyarországon dolgozik az egyik fontos fejlesztő csapat csapat is, amely Apple és az SAP megállapodása nyomán iOS platformra készít üzleti alkalmazásokat. A magyar leánycég az év végére az összes tevékenységet beleszámítva mintegy 970 fősre bővül.

Átalakul a központi támogatási rendszer

Ablonczy szerint az SAP stratégiai területként tekint Magyarországra, ahol közel húsz éve van már jelen. A jövő év elejére elkészülő új 5500 négyzetméteres irodaház teljes mértékben az SAP magyarországi központjában végzett feladatokhoz idomul. Elősegíti például a globális HR-informatikai támogatási feladatból fakadó, éjjel-nappal történő munkavégzést, így a pihenőszoba mellett jógaterem, közösségi tanulótér is rendelkezésre áll majd a vállalati ebédlő és a szauna mellett.

Az eseményen a kormány képviseletében megjelent Varga Mihály gazdasági miniszter elmondta, hogy a magyar gazdaságpolitikában a befektetések további ösztönzése érdekében több területen is változások várhatók. Egyfelől dolgoznak azon, hogy olyan módon csökkentsék a vállalkozások közterheit, amellyel egyben mód nyílik a bérek növelésére is, hogy az országban lehessen tartani azokat a szakembereket, akik egyébként könnyen találnak maguknak külföldön vonzó álláslehetőséget. Másfelől átalakul az eddig a munkahelyteremtéseket célzó támogatási rendszer. Előtérben kerül azoknak a beruházásoknak a támogatása, amelyek nagyobb hozzáadott értékű tevékenységet hoznak a gazdaságba, és csak másodlagos szempont lesz maga a munkahelyteremtés.

Cloud & big data

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.