Nem sietik el az irodanyitást a Szilícium-völgyben. Így ma már nem a home office, hanem az irodai munka lehetősége a vonzóbb ajánlat a munkavállalóknak.

Egyelőre vár irodái megnyitásával a Szilícium-völgy. Sok technológiai vállalat annak ellenére sem tervezi irodái megnyitását, hogy a kaliforniai és San Franciscó-i hatóságok enyhítettek a koronavírus miatt bevezetett intézkedéseken. A Twitter és a Google például azt tervezi, hogy irodáit még akár hónapokig is zárva tartja. A Reuters összeállítása szerint azonban nem minden cég ilyen óvatos.

Negyedgőzzel indulhat az irodai munka

Az enyhítés első lépéseként visszatérhet az irodákba a dolgozók 25 százaléka. San Franciscóba visszatér az élet, örvendezett a város polgármestere, London Breed, aki szerint egyre többen akarnak visszatérni a munkába, akár csak ezért is, hogy végre emberek között lehessenek. A technológiai vállalatok, különösen azok, melyek már tavaly döntöttek arról, hogy legalább 2021 nyaráig távmunkában működnek, jobbára tartják magukat a tervükhöz. Döntésüket saját járványügyi elemzéseikkel, egyéb biztonsági szempontokkal, valamint munkavállalóik preferenciáival magyarázzák.

A Reuters összegyűjtötte néhány fontosabb vállalat nyitási tervét. Legkorábban júniusban tervez nyitni a Cisco és a Dropbox. A Pinterest augusztusban, míg a Box csak szeptemberben engedné vissza részlegesen alkalmazottait az irodákba. A Google-nél is szeptemberig számolnak az általános home office-szal, a DocuSign pedig legkorábban októberben tartja elképzelhetőnek az újranyitást. Bizonytalan ideig üresen fognak állni a Twitter, az Adobe, a PayPal, a Twilio, a Yelp és a Zoom irodái.

A San Franciscó-i városvezetés egyébként azzal számol, hogy először a kisebb és közepes vállalatok állnak vissza a hagyományos munkarendre. De már olyan cégek is fontolóra vették a lazítást, mint az SAP vagy a Slack. Utóbbi egyébként felmérést is végeztetett tavaly. A 9000 távmunkás megkérdezésével készített kutatás szerint mindössze a home office-ba kényszerült alkalmazottak ötöde szeretne hosszú távon így dolgozni, a többség (63 százalék) a vegyes munkarendet preferálná, míg 17 százalék inkább naponta bejárna az irodába, azaz összességében a válaszadók négyötödének nagyon is fontos pont az életében a munkahely.

Home office-csömörre játszhatnak a fejvadászok

A Fast nevű e-kereskedelmi cég viszont úgy döntött, hogy azonnal visszaengedi a hatóságok engedélyezte keret erejéig az alkalmazottait az irodába. Arra is számítanak, hogy ez előny lesz számukra, olyan tehetségek fognak náluk állásra pályázni, akiknek elegük van az otthoni munkából, és szeretnének közösségben dolgozni. Ez a stratégia nem mond ellent a Slack fentebb idézett kutatásának: a többség vágyik valamiféle, akár időleges közösségi környezetre a munkájában. A Fast és a hozzá hasonló cégek vonzóbb munkahelyek lehetnek azáltal, hogy megnyitják az irodáikat.

Érdekes egyébként, hogy ha nem is használja ki a 25 százalékos keretet, de a Facebook is nyit, egyelőre az alkalmazottak tizede térhet vissza, ők is csak a Menlo Parkba, egyébként a cég irodái globálisan zárva lesznek június 2-áig. A Microsoft is tervezi a jövő heti nyitást.

Közösség & HR

Az Apple hat év alatt 11 milliárd dollárt spórolt az felhasználóinak

Ekkora az App Store-ban blokkolt csaló tranzakciót összértéke. Tavaly 2,2 milliárd dollár értékű potenciális csalást akadályoztak meg.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.