Az új célpontokat kereső befektetési alapok fókuszába mostanában több hagyományos európai iparvállalat is bekerült.
Hirdetés
 

Azokról a cégekről van szó, amelyek ma már figyelemre méltó eredményeket produkálnak a digitalizációban vagy az automatizációban. A Reuters összeállítása példaként a manapság jellemzően vonatokat és turbinákat gyártó német Siemens és a svájci-svéd gépipari konszern, az ABB átalakulását hozza fel.

Mindkét nagyvállalat hagyományosan nagy tapasztalatokkal bír a gyártósori automatizációban, ennek tapasztalataira építve digitális részlegeik ma már a legkorszerűbb szoftverekkel és komplett rendszerekkel jelennek meg a piacon. Ezekkel a vevőik a korábbiaknál gyorsabban és olcsóbban tervezhetik, gyártathatják és tesztelhetik a termékeiket, ők maguk pedig az új profillal növelik a cégük értékét. Az új profil jegyében generált bevételeket és profitot a befektetők számára is jól láthatóan, ma már külön tüntetik fel az üzleti jelentéseikben.

Az igazsághoz tartozik, hogy a példaként felhozott cégek közül a Siemens már nem is annyira új játékos a mai értelemben vett technológiai iparban, voltak jó pár évig eredményesnek bizonyult  próbálkozásai a PC-gyártásban, ahol azonban a verseny éleződésével a kezdeti saját erőt később a japán Fujitsuval egészítette ki. A PC-biznisznél jóval rövidebb ideig, de a müncheni konszern részese volt a mobiltelefon piacnak is, ahonnan végül még az okostelefonok korszaka előtt kiszállt.      

A klasszikus iparvállalatok törekvése, hogy az új kor diktálta módon bővítsék a profiljukat egyre jobban felkelti a befektetők érdeklődését, akik egyre inkább elfordulni látszanak az egyre inkább túlárazott amerikai sikercégektől, mint a Facebook, az Apple, a Netflix, vagy a Google.

A Siemens az ipari szoftverek piacvezetője, az ABB a robotikában nagyon erős

Azt is elismerik ugyanakkor az elemzők, hogy az európai iparvállalatok növekedési lehetőségei a hagyományos profiljuk miatt egyelőre még mindig korlátozottak. Példaként az olaj- gáz- és bányaipart hozzák fel, ahol a beruházásokat 2013-2016 között lényegében megfelezték, a tavalyi 706 milliárd dollár után idén lehet némi növekedéssel számolni.  Az ipari automatizáció, az ellátási láncot is átalakító Ipar 4.0 korszak viszont egyértelműen erőteljes növekedés előtt áll.  

A Siemens digitális részlege ma már az ipari szoftverek piacvezetője, a cég a vele kapcsolatos eredményeket 2015-től publikálja külön a pénzügyi jelentéseiben. A Digital Factory bevétele 2016-ban a konszernszintű bevételek 13 százaléka volt, ami még messze van az erőművi ágazat 40 százalékától.  Ám miközben utóbbi értékesítése a pénzügyi év harmadik negyedévében 11 százalékot esett, a digitális részleg 11 százalékot tudott nőni, és adott időszakban a teljes profit több mint az egyötödét termelte meg.

A svájci-svéd erőművi óriás, az ABB főként a robotikában elért eredményeivel hívja fel manapság a befektetők figyelmét, noha a társaság bevételének több mint a 40 százalékát még a klasszikus gépipari profil adja.

A további növekedésben azonban már fontos szerepet  játszhat az ABB Ability, az a digitális szoftver és szolgáltatás platform, ami a robotok távoli monitorozását és diagnosztikáját teszi lehetővé, és amiben az cég olyan amerikai technológiai óriásokat is meg tudott partnerként nyerni, mint a Microsoft és az IBM – idézte a cég második negyedéves pénzügyi jelentésével kapcsolatos közleménye  az ABB vezérigazgatóját, Ulrich Spiesshofert. A robotokra leadott megrendelések abban a negyedévben éves összevetésben 12 százalékos növekedést produkáltak és meghaladták a cég teljes rendelésállományának a 25 százalékát.

A tudás egy része házon belüli, de jelentős összeget fordítanak felvásárlásra is 

A technológiai tőke egy része házon belül képződik, vagy együttműködés eredménye, a többihez akvizíció útján jutnak a cégek. A Siemens például több mint 5 milliárd dollárnak megfelelő összeget költött az utóbbi másfél évben ipari szoftvert fejlesztő vállalkozások felvásárlására, miközben  hagyományos üzletágai közül megvált a hallókészülékek és a háztartási berendezések gyártásától, és hírek szerint arra készül, hogy lajstromba vegye hatalmas orvosi műszer részlegét is.  

Az ABB  az idén mintegy 2 milliárd dollárért megszerezte az automatizációs szoftvereket fejlesztő B&R céget, hogy erősebb kihívója legyen a Siemensnek. Ez volt egyébként a jelenleg regnáló vezérigazgató eddigi legnagyobb felvásárlása.

Piaci hírek

Kikupálódott a szingapúri dohányosokra vadászó MI

A szigorú törvényeiről és magas technológiai szintjéről ismert városállam a tilos helyen dohányzókat is automatikus megfigyeléssel igyekszik tetten érni.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.