Mindössze egy alaplapra, pár alkatrészre, hacker indíttatásra és egy 3D printerrel nyomtatott tokra van szükség.

Nem vagyunk egyformák: van, aki szabadidejében festeget, bélyeget gyűjt, zenélni tanul, vagy éppen operációs rendszereket próbál ráoperálni arra teljesen alkalmatlan eszközökre. Nick Lee, a mobilos termékek, szoftverek fejlesztésével foglalkozó Tendigi technológiai vezetője is az utóbbiak csoportjába tartozik, akinek a legutóbbi mutatványa egészen különleges.

Tokos megoldás

Lee úgy fogalmaz, hogy végre befejeződhez a szent háború, az iPhone is helyet ad az Androidnak, amihez mindössze egy speciális mobiltokot kell használni. A melléket videó szerint látszólag valóban ennyiről van szó: a mobilt belehelyezi a tokba, csatlakoztatja az alul kilógó Lightning kábelhez, majd egy alkalmazás segítségével megjelenik az Android a készülék képernyőjén.

Ennek ellenére ez a módszer soha nem fog szélesebb körben elterjedni, inkább egy műszaki bravúrnak tekinthető, és még azok közül is a különlegesebbek közé tartozik. Lee elsőként az Androidnak alapokat adó (a The Open Handset Alliance részét képező) Android Open Source Project (AOSP) segítségét vette igénybe, azaz egyszerűen klónozta, amivel lehetővé vált, hogy egy megfelelő hardveren futtassa a rendszert.

Bárki megpróbálhatja

Ehhez egy egyetlen alaplapból álló, Lemaker HiKey típusú mini számítógépet választott, ami elegendő teljesítménnyel bír ahhoz, hogy virtuálisan futtassa az Android Marshmallow verzióját. (Mellesleg ez az alaplap az AOSP hivatalos referencia alaplapja is.) A végeredmény egy mini számítógép, ami végül valóban egy tokban kapott helyet, azonban ez eleinte ilyen vastag volt, mint egy kisebbfajta tégla. Némi technikai finomítás után a hardver elfért egy 3D printerrel kinyomott tokban is, így el lehet mondani, hogy „csak” egy tok kell hozzá.

A gyakorlatban az iPhone-hoz csatlakoztatott tokban lévő mini számítógép emulálja az Androidot, ami egy erre lefejlesztett alkalmazás közvetítésével jelenik meg az iPhone kijelzőjén. Aki kíváncsi a részletes leírásra és dokumentációra, az a Tendigi blogján elolvashatja Lee fényképekkel illusztrált leírását. Ügyesebbek maguk is próbálkozhatnak…

Konzumer tech

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.