13 inches(!) képátlóval bír a legnagyobb modell.

Megbízható forrásokra hivatkozva számolt be a japán MacOtakara blog arról, hogy az Apple 2017 tavaszán három iPad Pro-t fog piacra dobni: egy 7,9, egy 10,1 és egy 12,9 inches képátmérővel bíró táblagéppel rukkol elő a vállalat. Ez egyben előrevetíti az iPad Mini termékvonal halálát is, hiszen a legkisebb tablet a régóta várt ötödik generációs iPad Mini helyét foglalhatja el.

A legkisebb modell Smart Connectorral érkezik, így támogatja az Apple Smart Keyboard billentyűzetét. Négyhangszórós kialakítással bír, emellett négy mikrofonnal lesz ellátva. True Tone kijelzője DCI-P3 Wide Color támogatással rendelkezik, a hátlapra pedig egy 12 megapixeles felbontású iSight kamera kerül.

A 10,1 inches változat a jelenlegi 9,7-es iPad Pro-t fogja váltani. Az extra képernyőméretet úgy hozza össze az Apple, hogy a kijelző 1 centiméterrel magasabb és fél centiméterrel szélesebb lesz; egyben helyet csinálnak a fent már említett négyhangszórós kialakításnak is. Hasonló frissítést kap a 12,9 inches tabletszörny is a MacOtakara értesülései szerint.

Míg az újgenerációs okostelefonjain az Apple száműzte a szabványos mini Jack aljzatot, addig az új iPadeken továbbra is megmarad kedvenc audiocsatlakozónk. Persze készpénznek nem szabad venni ezeket az információkat, hiszen az almás vállalat – szokásához híven – nem kommentálta a japán blog által közölteket.

Nem csak az iPad frissül

Az Apple várhatóan még a hónap során bejelenti megújult Mac termékvonalát. Az új MacBook Pro-k egyik érdekessége az az érintésérzékeny OLED kijelzősáv lesz a billentyűzet tetején, mely kontextusfüggő módon változtatja majd funkcionalitását. Zenelejátszás során például hangvezérlésre használható, dokumentum megnyitása esetén szövegszerkesztő képességeket kínál és így tovább.

Emellett a MacBook Airekből is új modellek érkeznek, természetesen már az USB-C kapcsolódás lehetőségével, illetve hamarosan debütálnak majd az AMD grafikus lapkáit alkalmazó iMac-ek is. Ezen túltekintve pedig említést érdemel a vállalat LG-vel közös tevékenysége. A megszüntetett Apple Thunderbolt leváltását szolgáló új, 5k-s felbontású külső kijelző létrehozásán dolgozik együtt a két cég.

Konzumer tech

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.