Az ikonikus figura hangját kölcsönző James Earl Jones 91 évesen már nem dolgozna többet, de engedélyt adott arra, hogy a továbbiakban a mesterséges intelligencia segítségével szólaljon meg a Star Wars-univerzum egyik legfőbb gonosza.
Hirdetés
 

A most 91 éves színész, James Earl Jones nem vállal több munkát, ám ez nem jelenti azt, hogy a Star Wars-rajongóknak le kéne mondani jellegzetes orgánumáról - adta hírül a Vanity Fair. A lap beszámolója szerint ugyanis Darth Vader 1977-től megszokott baritonját egy ukrán technológiai cég képes lesz mesterségesen előállítani. (Érdekesség, hogy a filmtrilógia kulcsfigurája ugyan Jones hangján szólalt meg, ám a jelmezbe az azóta elhunyt David Prowse bújt.) 

A Respeecher nevű ukrán vállalat nem a semmiből került képbe, hiszen a Lucasfilm már korábban is dolgozott velük. A csapat munkáját dícséri például a fiatal Luke Skywalker hangjának szintetikus előállítása a Disney+ Mandalorian-sorozatának második évadának záró részéhez. A főhőst anno alakító Mark Hamil ugyanis már 68. életévét tapossa, miközben a történetben mindössze húszévesként kellett megszólaltatni a szereplőt. Hasonló "időugrásra" volt szükség a Boba Fett könyve című film esetében is.

Sőt, maga Vader nagyúr is átesett már a technológiai tűzkeresztségen, mivel a közelmúltban készült Obi-Wan Kenobi-sorozatban James Earl Jones jellegzetes hangját nagyjából 45 évvel kellett megfiatalítani ahhoz, hogy a történet szerint megfelelő korú személytől származó beszédstílust kapjanak a nézők.

Ahogy a hírből kiderült, a további megszólalásoknak sem lesz akadálya, mivel Jones hozzájárult ahhoz, hogy a Respeecher a meglévő anyagokra támaszkodva a későbbiekben is kikavarhassa boszorkánykonyhájában Darth Vader megszokott baritonját.

Rakéták árnyékában

A kijevi központtal működő Respeecher munkatársai mostanában nincsenek könnyű helyzetben, de a cég honlapja büszkén hirdeti, hogy a nehéz körülmények ellenére folyamatosan dolgoznak, miközben teljes mellszélességgel támogatják a Kreml "különleges katonai műveletének" ellenálló ukrán hadsereget.

Ami a technológiát illeti, a Respeecher "az eredeti beszélőtől megkülönböztethetetlen beszéd létrehozását kínálja" a tartalomszolgáltatóknak. Ehhez az eredeti megszólalás mágneses rezonanciákat rögzítő felvételeit dolgozzák át az un. generative adversarial network (GAN) technológiával okosodó mesterségesintelligencia-algoritmus segítségével. A GAN lényege, hogy két MI "versenyez" egymással. Az egyik hálózat a generator (a szintetikus anyag létrehozója), a másik pedig a discriminator, amely megpróbálja kiszúrni a nem valódi emberektől származó felvételeket. A visszacsatolás révén az előbbi MI folyamatosan tanul, és egyre jobb eredményre lesz képes. Ez a módszer különösen jó eredményeket ad akkor is, ha az eredeti hangfelvételeket régebbi technológiával rögzítették.

Cloud & big data

Szimulált elefántok leplezik le az önvezető rendszerek ügyetlenségét

Egy új benchmark azokat a megbízhatósági értékeléseket feszegeti, amelyekből nem igazán derül ki, hogy az önvezető modellek hogyan és milyen gyakran mondanak csődöt a váratlan helyzetekben.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.