
A mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazásainak még nem sikerült megközelíteniük azokat az elképesztő várakozásokat a termelékenység növelésével kapcsolatban, amelyeket az emberi feladatok támogatásán vagy akár átvételén keresztül várnak el tőle, de a technológia kockázatait illető figyelmeztetések így is egyre szaporodnak. A Nature oldalán nemrégiben közölt tanulmány éppen annak a veszélyeit tárgyalja, hogy az említett feladatok gépekhez való delegálása milyen módon erősítheti az etikátlan viselkedést, amit a cikkben különösen időszerű problémának neveznek az MI-ügynökök (agentic AI) gyors térnyerésével.
Ezektől az önállóan működő mesterségesintelligencia-alkalmazásoktól látványos előrelépést várnak az MI- technológiák széles körű bevezetésében, de biztonságos működésüket egyelőre nem sok minden garantálja, sőt egyes szakemberek szerint az eszetlen fejlesztési verseny katasztrofális forgatókönyvek megvalósulásához vezethet. A fenti tanulmány ennek egyik vetületével foglalkozik, amikor azt állítja, hogy az MI használata használata "kényelmes erkölcsi távolságot teremt" a felhasználók és saját cselekedeteik között, akik így hajlamossá válnak olyasmire utasítani a gépeket, amit maguk nem feltétlenül tennének meg, és amire másokat sem valószínű, hogy megkérnének.
Miért éppen ebben gondolkodnánk előre
Az ilyesmire már eddig is akadtak példák a házi feladatokkal és vizsgákkal való trükközésen vagy a bírósági eljárásokban felbukkanó, MI-vel generált hülyeségeken keresztül. A Max Planck Institute for Human Development munkatársai azonban 8 ezer résztvevő bevonásával végzett el összesen 13 tesztet, hogy pontosabb képet alkosson a jelenségről, és a kísérletek során egyértelművé vált, hogy az emberek sokkal fogékonyabbak a csalásra, ha a mesterséges intelligenciát is bevonhatják a dologba. Ez igaz volt például a kockadobások eredményének bejelentésére (illetve az azzal összefüggő kifizetésekre), de megmutatkozott akkor is, amikor egy szimuláció során az adóköteles jövedelmüket kellett bejelenteniük.
A kutatók megállapították, hogy a felhasználók nagyobb valószínűséggel kérnek etikátlan viselkedést a gépektől, mint amilyen szívesen maguk vennének részt ilyesmiben. Ez pedig elég erős figyelmeztetés az iskolákban, munkahelyeken és más területeken is egyre terjedő MI-alkalmazásokkal kapcsolatban, hiszen az erre vonatkozó technikai biztosítékok és szabályozási keretek érdemben nem léteznek. Ahogy a szerzők írják, mindezen túl a társadalomnak is szembe kellene néznie azzal, hogy mit jelent az erkölcsi felelősség megosztása a gépekkel, de már ez a megállapítás is magában hordozza, hogy mennyire reménytelen feladatról lehet szó.
Részletek és javasolt stratégiák a Nature oldalán »
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?