Egy kézírásokat utánzó algoritmus már 40 százalékban meg tudja téveszteni az olvasókat a valódi szerző kilétét illetően – szerencsére a technológia a hamisítás visszafejtésére is alkalmas.

A digitalizáció eddig azt jelentette, hogy egyre kevesebbet írunk kézzel és egyre többször püföljük a fizikai és virtuális billentyűzetet. Ezzel azonban még nincs vége: a jövőben a gépek is megtanulhatnak kézírással írni, sőt bárkinek a kézírásával, ha rendelkezésükre bocsátjuk a tanuláshoz szükséges mintákat. Mindez természetesen a mesterségesintelligencia-kutatások egyik vívmánya, amelyet az University College London (UCL) kutatói tettek közzé az intézmény oldalain.

Ez a Watson most nem az a Watson

Az UCL Computer Science szakemberei My Text in Your Handwriting programja félig automatizált módon elemzi egy adott személy kézírását, amelyből mindössze egy bekezdésnyi szövegre van szüksége, hogy értékelhető eredményre jusson. Ezután képes bármilyen más szöveget a megfelelő kézírással – illetve ahhoz megszólalásig hasonló módon – előállítani, mint ahogy az alábbi példában a Sherlock Holmes figuráját is jegyző Arthur Conan Doyle eredeti jegyzete alapján is tette (felül az eredeti):
 


A technológia gyakorlati alkalmazására a kutatók több példát is hoznak, bár meggyőzőnek nem mindegyiket neveznénk. A legjobban még az hangzik, hogy a képregények kézírásos szövegei anélkül lennének más nyelvre fordíthatók, hogy elveszne a szerző eredeti stílusa. Az olyasmi viszont nem tűnik túl progresszív ötletnek, hogy a mesterséges intelligencia segítségével anélkül küldhetünk majd valakinek egy virágcsokrot egy kézzel írt kártya kíséretében, hogy le kellene mennünk a virágoshoz.

Rablóból és pandúr egyben

Ennél sokkal érdekesebb, hogy az algoritmus nagy segítséget jelenthet a hamisítások kiszűrésében és a törvényszéki szakértők munkájában, ami eddig jellemzően a manuálisan végzett, heurisztikus feladatokra épült. A szoftver elég jó eséllyel meg tudja állapítani az eredeti minták alapján, hogy valamely anyag ugyancsak eredeti, netán hamisítvány. A kutatók szerint ugyanez lehet a garancia arra, hogy a programot nem használhatják majd csalásra az emberek vagy akár a gépi agyak.

A szoftver jelenlegi hatékonysága nagyjából 40 százalékos, vagyis a tesztekben résztvevő embereket tíz esetből négyszer átverte a gép, amikor meg kellett állapítaniuk, hogy hitelesek-e a nekik mutatott, kézírással címzett borítékok. Ez az arány már most is meggyőző, és a jövőben minden bizonnyal még magasabbra növekszik, ahogy finomodnak a módszerek a karakterválasztás, a vonalak textúrája, a karakterek összekötése vagy a függőleges és vízszintes térközök elemzésében.

A UCL alábbi videója, amely röviden bemutatja az algoritmus működését, mindenesetre szemléletes példákat mutat Conan Doyle, Lincoln és mások kézírásának másolásán keresztül:
 

Cloud & big data

A Temu gazdája lenyomta még az Alibabát is

A gyorsan növekvő alkalmazás üzemeltetője, a PDD tavasszal tette át a székhelyét Sanghajból Dublinba, és egyelőre a szaporodó ellenőrzések sem lassítják tengerentúli terjeszkedését.
 
Hirdetés

Ráfizetünk, ha a védelmen spórolunk!

Ha a védelmen spórolunk, kiberbűncselekmény áldozatává válhatunk. A Sophos MRD (észlelő és helyzetkező) szolgáltatása védelmet nyújt.

Összeurópai szabályozás készteti a cégeket a biztonságosabb informatikai működésre, de a megvalósításhoz nemcsak technológia, hanem emberek is kellenek.
Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.