A pletykák a G5 speciális, moduláris alapú akkumulátor megoldásról beszélnek.
Hirdetés
 

A LG kiküldte hivatalos meghívóit az idei Mobile World Congressen tartandó sajtóbemutatójára. A koreai gyártó február 21-én tárja a nagyközönség elé újdonságait az egyébként másnap induló és 25-ig tartó, barcelonai rendezvényen. A show főszereplője minden bizonnyal a csúcsragadozó G5 lesz, amiről eddig nem sok minden szivárgott ki, most azonban akadt valami, amiről érdemes beszélni.

Moduláris, csak másképp

A szokásos pletykákkal ellentétben a Cnet koreai kiadása még egy rosszabb minőségű fotóval sem tudott szolgálni, így egy digitális „fantomkép” készült az LG újdonságáról. Ezen egy olyan akkumulátor megoldás látható, ami nem csak önmaga miatt lehet érdekes, hanem azért is, mert alkalmazásával a G széria eddigi dizájn jegyei is alapjaiban megváltozni látszanak.

Ha hinni lehet a szemtanú leírásának, akkor az LG továbbra sem szeretné elvetni a cserélhető akkumulátor alkalmazását, de ehhez egy egészen új módszert talált ki. Az energiaforrás nem a hátlap, hanem a készülék teljes alsó részének eltávolításával lenne cserélhető, amire azért volt szükség, hogy a végletekig csökkenthessék a mobil vastagságát. A számítógépes grafikából kiindulva ez azt is jelenti, hogy ezen a módon a csatlakozók, a külső hangszóró, illetve más alkatrészek is külön válnak a telefontól az akkucsere idejére.

A képből az is kiderül, hogy az LG radikálisan hozzányúl a G sorozat eddigi kinézetéhez. A hátlapról például hiányoznak a G2 óta bevezetett bekapcsoló és hangerő gombok, helyette azonban a jelek szerint kapunk egy ujjlenyomat-olvasót. Sőt, egy kicsit továbbgondolva a látottakat, az LG minden nagy eséllyel fémet fog használni a készülékházhoz, ami egyet jelent a unibody kialakítással – kivéve, ha egy fiókként kihúzható, majd cserélhető az akkumulátor.

Több közös vonás a V10-zel

A G5 egyéb képességeiről még ennél is bizonytalan találgatások láttak napvilágot. Az közös a tippekben, hogy valószínűleg egy 5,3 colos, QHD felbontású kijelzőt láthatunk benne viszont, kiegészülve azzal a másodlagos megjelenítővel, amit a V10 bemutatásakor már megismerhettünk. Ezen kívül a Snapdragon vadonatúj, 820-as rendszerchipje tűnik befutónak, valamint az, hogy a hátlapra szintén a V10-nél már megismert, 16 megapixeles, lézer fókuszos kamera kerül.

Konzumer tech

A Tesla robotaxik csókolommal köszönhetnek az emberi sofőröknek

Úgy fest, hogy még akkor is négyszer gyakrabban baleseteznek az átlagos amerikai autóvezetőkhöz képest, ha feltételezzük, hogy minden ütközésüket bejelentették.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.