Egy ausztrál védelmi stratégiai agytröszt a széles körben korlátozott 5G-s hálózati eszközöknél is kockázatosabbnak tartja az MI-alapú kínai termékeket, amelyek szabályozására egy új javaslatot is kidolgozott.

Az Australian Strategic Policy Institute (ASPI) szerint a kínai gyártmányú, mesterséges intelligenciára alapuló termékek hasonló problémát jelentenek, mint az onnan származó 5G-berendezések, ezért ugyanúgy kellene szabályozni őket. A nyugati kormányzatok körében évek óta vizsgálják az utóbbiakat érintő biztonsági kockázatokat, amelyek egyre gyakoribb korlátozásokhoz, illetve a már meglévő berendezések cseréjét célzó programokhoz vezettek. Az ASPI most arra figyelmeztet, hogy a hátsó ajtók kérdése, illetve a kínai vállalatokra vonatkozó hazai szabályozás az MI-rendszerek esetében is aggályos, sőt talán az 5G-hálózatoknál is nagyobb rizikót jelent.

Az agytröszt elemzése szerint ugyanis az 5G lényegében még mindig csak a távközlésre korlátozódik, az ennek megfelelő hatáskörrel és költségekkel, de a mesterséges intelligencia lassan eljut arra a pontra, amikor megszokottá válik, és az élet minden területére hatással lesz. Az ilyen technológiák telepítését követően pedig az automatikus szoftveres frissítések végképp a felhasználók látókörén kívülre helyezhetik azok működését, a sokféle megvalósításon keresztül pedig lehetetlenné válik annak ellenőrzése, hogy a szóban forgó rendszerek hogyan alakítják a társadalmak működését, az online viselkedést, a munkahelyeket, a hitelezést vagy akár a közlekedési hálózatokat.

Mindent még ők sem próbálnának meg betiltani

A The Register beszámolója alapján az ASPI arra is felhívja a figyelmet, hogy az elmúlt időszak szabályozási hulláma nincs különösebb hatással a tekintélyelvű országok mesterségesintelligencia-kompatibilis termékeire és szolgáltatásaira, ugyanakkor az összes kínai MI-technológia általános betiltása nagyon drága és nagyon kártékony dolog lenne. A szervezet ezért egy három részből álló keretrendszer kialakítását javasolja az auditálás, a red teaming és az MI-termékek szabályozása kapcsán: ennek során fel kellene mérni, mennyire kritikus és milyen kitettségű egy-egy rendszer az alapvető szolgáltatások szempontjából, azonosítanák a rendszeren belüli kockázatokat, és megfelelő esetben akár be is tilthatnák vagy kizárhatnák a kormányzati beszerzésekből az egyes technológiákat.

A lap beszámolója alapján az ASPI Kínát revizionista, tekintélyelvű hatalomnak nevezi, amelyik bizonyíthatóan ellenséges a demokráciával és a szabályokon alapuló nemzetközi renddel szemben, és amelyik már rutinszerűen használja a mesterséges intelligenciát politikai és társadalmi stabilitásának erősítésére az alapvető emberi jogok ellenében.

Miután Kína globális kapacitással és ambíciókkal rendelkező technológiai nagyhatalom, ennek nyomán pedig a hatékony és olcsó MI-technológia fő exportőre a demokráciák felé, az ASPI szerint minél közelebb van hozzá egy ország, annál éberebbnek kell lennie: Indiának például alacsonyabb szabályozási küszöböt javasol, ahol a nagyszabású iparosodás közepette a jó ár-érték arányú kínai megoldások csábító választásnak számítanak a kritikus infrastruktúra fejlesztésében.

Részletek az ASPI oldalán »

Piaci hírek

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.