Az amerikaiakhoz képest törpék, de azért így sem kicsik. A GP Bullhound statisztikái az egymilliárd dollárra értékelt európai techvállalatokról.

Tech titánoknak azokat a technológiai válallatokat nevezik, amelyek a piac teljesítményét folyamatosan meghaladó ütemben növekednek, bevételeik és ügyfélbázisuk felfutásával pedig elérték az 50 millió dolláros piaci kapitalizációt. Egyelőre nem sok ilyen titán működik világszerte, és közülük mindössze hatot (Amerikában a Facebookot, a Ubert és a Teslát, Kínában a Baidut, az Ant Financialt és a Didi Chuxing-t) alapítottak az ezredfordulót követően.

Az egymilliárd dolláros kapitalizációt már jóval több vállalat megugrotta, és világos, hogy a titánok kihívói is közülük kerülnek majd ki. A GP Bullhound friss tanulmánya ezeket a társaságokat vizsgálta, különös tekintettel az európai dollármilliárdos tech cégekre. A dokumentum alapján az európai szcéna már nem csak szakmailag hoz értékelhető teljesítményt, de lassan megtanul pénzt keresni, és globális szinten is jelentős techvállalatok nőnek ki belőle.

Már 57 európai milliárdosunk van

Európában pillanatnyilag 57 techvállalat működik legalább egymilliárd dolláros cégértékkel, közülük 3 lépi át a 10 milliós határt is. Az előző évben 3 vállalat esett ki a listáról a Brexit hatásai, egy félresikerült közösségi finanszírozási kampány vagy átszervezések miatt, miközben 12 új szereplő került fel rá az Egyesült Királyságból, Németországból, Izraelből, -Oroszországból, Dániából és Hollandiából. Összehasonlításképpen: ezalatt Ázsiában 30, az Egyesült Államokban pedig 37 társaság kapaszkodott fel ebbe a kategóriába.

Az elit mezőnybe tartozó európai cégek jelenleg ennyit érnek:
 

forrás: GP Bullhound


A szóban forgó vállalkozások közül 14 célozza a vállalati piacot, 43 pedig a fogyasztói szegmensre koncentrál. Minden negyedik társaság tisztán szoftverfejlesztői tevékenységgel foglalkozik, 58 százalékuk pedig e-kereskedelmi szolgáltatásokat vagy online piactereket üzemeltet.

Az 57 cég átlagosan 10 éve működik, és 8 évükbe került, hogy az alapítást követően elérjék az 1 milliárd dolláros kapitalizációt, átlagos cégértékül ebben a pillanatban 1,6 milliárd dollár. 28 százalékuk egyelőre veszteséggel működik, 72 százalék pedig nyereséges – éves növekedési ütemük (CAGR) az előbbiek esetében átlagosan 103 százalékos, az utóbbiaknál 51 százalékos.

A csúcstól azért még messze vannak

Az elmúlt években a cégek bevételei gyors ütemben növekedtek, 2014 és 2015 között például átlagban 71 százalékkal, és fele részben átlépték a 150 millió dolláros forgalmi küszöböt is, sőt 14 százalékul túlhaladta az 1,2 milliárdos határt. Ez azt is jelenti, hogy 2013-as, 163 milliós átlagos bevételük 2015-re már 454 millióra emelkedett. A tőkeinjekciók kapcsán elmondható, hogy a fenti cégértékek összesen 1,4 milliárd dollárnyi befektetés nyomán álltak össze, míg a titánok az USA-ban és Kanában összesen 7,3 milliárdot szereztek.

Az európai technológiai szektor a kutatás alapján minden tekintetben lendületesen fejlődik, bár attól még messze van, hogy a kirakatba állíthasson egy-egy olyan dotkom vállalatot, amelyik partiban lenne az amerikai vagy kínai piac élvonalába tarozó mamutokkal.

A spekulatív számítások szerint a 380 millió dolláros bevételt jegyző Delivery Hero például 9-szer ekkora bevételt kellene hogy termeljen az 50 milliárdos kapitalizációhoz, a 3,2 milliárdos forgalmat produkáló Spotify-nak 3,8-szorosára kellene növelnie a forgalmát, míg a német Zalando 4,6 milliárdját a 4,4-szeresére kellene hozzá felpumpálni. A bevételi toplista állása:
 

forrás: GP Bullhound
 

A GP Bullhound szerint egyébként öt cégnek van rá reális esélye, hogy felkapaszkodjon az amerikai és kínai titánok 50 milliárd dolláros mezőnyébe. Ezek a különféle szempontok alapján a Spotify, a Farfetch, a Klarna, a Supercell és a Unity lennének. A kutatás 50 olyan európai techcéget is vizsgál, amely a közeljövőben elérheti az egymilliárd dolláros értékelést; közülük a legvalószínűbb jelöltnek a Darktrace-t tartják.

Piaci hírek

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.