A gyártó negyedéves eredményeire szemmel látható hatással volt a nagyhatalmak között zajló vámháború. Ráadásul a közeljövő sem tűnik túl rózsásnak.
Hirdetés
 

Érkeznek az első negyedéves jelentések, amelyekre már kézzelfogható hatással volt az, hogy Donald Trump április elején gyakorlatilag a teljes világ ellen vámháborút hirdetett. Kínával szemben különösen keménynek akart látszani az amerikai elnök, és szinte naponta emelte a tétet, azaz a büntetővámokat. És ugyan a felek időlegesen éppen elrakták a csatabárdot, a nagyhatalmi huzakodásnak így is meglett a következménye.

Felemás lendület

Az egyik legjelentősebb PC-gyártónak számító HP április végével zárta aktuális pénzügyi negyedévét [PDF], ami a bevétel szempontjából nem is lett annyira rossz. A 13,2 milliárd dolláros forgalom 3,3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. Összhangban az általános trenddel, a személyi számítógépek eladásai húzták fel a összvállalati mutatót. A cég PC-részlege 7,2 százalékos növekedést mutatva bő 9 milliárdot számlázott. A nyomtatási üzletág ezzel szemben vegetált: a 4,2 milliárd dollárt is csak alulról súroló teljesítmény majdnem 5 százalékos bukót jelent.

Miközben a bevételek a körülményekhez képest tűrhetően alakultak, ugyanez a nyereségességi mutatókkal kapcsolatban már kevésbé mondható el. A kimutatott nettó nyereség az egy évvel korábbi 565 millióról 406 millióra csökkent, azaz a harmadával zsugorodott. Amennyiben az egyszeri tétetlektől megtisztított eredményt nézzük, az már nem mutat ilyen drasztikus változást, de az egy részvényre kimutatott 71 centes nyereség így is bőven elmarad az előzetesen elvárásként belőtt 79 centes szinttől.

Enrique Lores, a HP elnök-vezérigazgatója a Q2-es eredményeket kommentálva elmondta, a vártnál alacsonyabb nyereség elsősorban az extra vámköltség miatt van, mivel azokat "nem sikerült teljes mértékben mérsékelni a negyedévben”. Karen Parkhill pénzügyi igazgató ugyanezen a vonalon tovább haladva elmondta, hogy bár a vállalat "agresszívan dolgozott azon, hogy reagáljon a szabályozási kereskedelmi környezet változásaira", az áprilisi tarifemelések "a vártnál magasabbak voltak".

Sietős pakolás és átrendezés

A cég valóban igyekszik mindent megtenni, hogy mérsékelje a működését alapvetően fenyegető vámháború generálta extra terheket. Lores büszkén jelentette be tegnap, hogy a korábbi tervekhez képest sokkal gyorsabban végeztek a gyártási utak átalakításával. Ennek köszönhetően júniusban már szinte egyáltalán nem érkezik az USA-ba olyan termék, amit Kínából indítottak útnak. (Három hónapja még az volt a terv, hogy szeptemberre csökkentik 10 százalék alá a kínai behozatalt.)

A kínai termelési kapacitás kiesését a gyártó Délkelet-Ázsiában, Mexikóban, és "bizonyos mértékig az USA-ban" pótolja, azaz az amerikai elnök csak mérsékelten lehet elégedett a fejleményekkel. Ráadásul a vezérigazgató azt is elmondta, hogy a költségek enyhítésének érdekében immár nem az Egyesült Államokból szolgálják ki a Kanadába és Latin-Amerikába szánt eladásokat. Olyan szintű szkanderozásra azonban valószínűleg így sem kell készülnie a HP-nak, mint amilyet Trump az Apple-lel ad elő.

A menedzsment arra számít, hogy ezeknek az intézkedéseknek a hatása valamikor szeptember környékére teljesedhet ki. Ezzel párhuzamosan azonban "árintézkedések" is történtek, ami praktikusan áremelésként fordítható. Az ebből származó keresletcsökkenést már be is lebegtette a vezetőség, mintegy előre magyarázva a várhatóan nem túl acélos második féléves teljesítményt.

Mobilitás

Súlyos figyelmeztetés az Anthropictól: az MI megtizedeli az irodai munkahelyeket

Az egyik vezető MI-fejlesztő vezérigazgatója olyan forgatókönyvet vázolt fel, amire akkor is érdemes lenne felkészülni, ha végül más irányba mennek majd a dolgok.
 
Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.