A vezetékmentes akkumulátortöltés tempóján is javít az almás vállalat új mobil operációs rendszere, emellett elhozza az Apple Play Cash fizetési rendszer használatát is a telefonokba.

A hét végén vált elérhetővé az iOS legújabb kiadása; a 11.2-es változat orvosolja az új iPhone-ok egyik fontos hiányosságát. Az őszi modellekkel jelent meg a vezetékmentes töltés lehetősége, ám ennek tempója bőven hagyott kívánnivalót maga után. Meghallgatta az Apple a felhasználói panaszokat, és – úgy tűnik – szoftveresen orvosolható volt a probléma. A vállalat állítása szerint az update telepítésével felpörögnek az elektronok, gyorsabban töltődik fel az okostelefon akkumulátora a korábbihoz képest.

Különösen akkor szembetűnő a változás, ha a felhasználó harmadik féltől származó – tehát nem hivatalos Apple – töltőt használ erre a célra, állítja a cég. Ezek jellemzően az összes Qi vezetékmentes töltőt jelentik; tekintve, hogy az Apple saját, AirPower névre keresztelt eszköze csak 2018-ban fog megjelenni.

Átutalás üzenetküldéssel

Szintén fontos változás, hogy a legalább iPhone 6-ot birtokló felhasználók esetében elérhetővé vált az Apple Pay Cash szolgáltatása. Ez tulajdonképpen egy, a végletekig leegyszerűsített pénzküldési lehetőség: bárki használhatja, akinek barátai és ismerősei elérhetők az iMessage-en keresztül. Alig bonyolultabb, mint egy egyszerű üzenet elküldése; az Apple Pay Cash pedig a Walleten keresztül kezelhető.

Sajnos egyelőre nem mindenki számára vehető igénybe. Az Apple ugyanis csak a 18 éven felüli, USA-beli lakcímmel rendelkezőknek tette elérhetővé. Számukra viszont mostantól pofonegyszerűen működik: csevegést kell kezdeményezni az iMessage-en keresztül a kívánt személlyel, két ikon megérintését követően pedig be kell írni a küldeni tervezett pénzmennyiség összegét. Ezt követően akár üzenetet is hozzá lehet fűzni, de anélkül is útjára indulhat a digitális utalás (egy azonosításra azért még szükség van a procedúra lezárása előtt).

Az egész folyamat tehát hasonlóan működik, mint a PayPal Venmo szolgáltatása.

Apró, de zavaró hibák

Ugyan a fenti két változás a legfontosabb az iOS 11.2-es kiadásában, de emellett még számos tekintetben igyekezett jobbá tenni a felhasználói élményt az Apple. Az update telepítése például fejleszti a kamerastabilizációt videózás közben, elhozza a valós idejű szöveg (real-time text, RTT) támogatását a hallásukban korlátozottak számára, és fejleszti a VoiceOver stabilitását a Messages, Settings, App Store és Music alkalmazásokban. A Podcastsben pedig megjelent a sorozatokat darálva (az epizódokat egyhuzamban) nézők kedvence: az app automatikusan lejátssza a következő részt az adott műsorból (ha az elérhető).

Számos hibajavítást is tartalmaz az új frissítés. Megszűnik például az a hiba, amikor a Settings megnyitásával üres képernyő tárult a felhasználó szeme elé, de az iCloud tárhely telítettsége esetén a friss fényképek törlésének elérhetetlenségét is javították a fejlesztők. Korábban néha nem jelent meg térkép a Find My iPhone-ban – az Apple ezt a hibát is kiiktatta, ahogyan a főképernyőn megjelenő ikonok összekeveredésének és a Messagesben a legfrissebb üzeneteket átfedő billentyűzet problémáját is.

Konzumer tech

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.