A német BioNTech SE az eddigi legnagyobb felvásárlását ütötte nyélbe, amikor megállapodott az InstaDeep nevű, merterséges intellgenciát fejlesztő startup akvizíciójáról, hogy megerősítse és felgyorsítsa kutatási és gyártási képességeit. Az akár 562 millió font (több mint 250 milliárd forint) értékű üzletben a német biotechnológiai vállalat 362 millió fontot fizet készpénz és részvények formájában, a fennmaradó 200 millió fontot pedig az InstaDeep jövőbeni teljesítményének függvényében teljesíti majd.
A Financial Times beszámolója szerint a BioNTech a gépi tanulás alkalmazásával javítaná gyógyszerfelfedezési folyamatait, beleértve a rákos megbetegedésekre szabott, személyre szabott kezelések kifejlesztését. A 2014-ben alapított InstaDeep egy korábbi, 100 millió dolláros befektetési körében már a BioNTech is részt vett, 2019-ben pedig a két vállalat stratégiai együttműködést jelentett be egy immunterápiák kifejlesztését célzó MI-laboratóriumban, vagyis a felvásárlás ennek az együttműködésnek a kiteljesítése.
A finanszírozással nincs probléma
Az InstaDeep ezzel a BioNTech mesterséges intelligenciával és gépi tanulással kapcsolatos, egyre növekvő portfóliójának központi elemévé vált. A tuniszi és londoni székhelyű startup egyébként már Párizsban, Lagosban, Dubaiban és Fokvárosban is jelen van, vállalati megoldásai pedig az optimalizálási stratégiák tervezésére és egyidejű kezelésére irányulnak. Ezt mások mellett nagy hajózási és vasúttársaságoknál is alkalmazzák, de ugyanúgy alkalmasak a fejlett terápiák számítástechnikai alapú kutatására.
A ma már 240 embert foglalkoztató InstaDeep továbbra is szolgáltatásokat nyújt majd más megrendelőinek, például a Google-nek vagy az Nvidiának, miután a tranzakciót várhatóan még 2023 első felében lezárják a szokásos jóváhagyások függvényében. Maga a BioNTech megfelelő forrásokkal rendelkezik az új immunterápiákkal és más vakcinákkal kapcsolatos munkájához, miután a COVID-19 vakcinákból származó bevétele 2022-es évben is elérheti a 17 milliárd eurót. A cég nemrég az Egyesült Királyság kormányával kezdett együttműködésbe a személyre szabott rákterápiák mesterséges intelligenciával támogatott fejlesztésére.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?