Ügyesen hamisítják a Silent Circle másfél éve megjelent csodatelefonját. A gyártó egy frissítéssel vette fel a harcot a hamisítók ellen.

Keményen fellép a Silent Circle a telefonját hamisítók ellen. A probléma csak az, hogy ennek nem a hamisítók, hanem a megbízhatatlan forrásból Blackphone 2-t vásárló felhasználók isszák meg a levét. A cég egyébként egy ideig nem is nagyon propagálta ezt a tevékenységét: tavaly év végén adott ki olyan frissítést, ami lényegében használhatatlanná teszi a hamis Blackphone-okat.

Bár az operációs rendszer új változatának kiadását azzal indokolták, hogy abban főleg az Android biztonsági frissítéseit vezették át, úgy tűnik, a Silent OS 3.0.7 és 3.0.8 legfőbb szerepe az volt, hogy azonosítsa, majd letiltsa a Blackphone-okhoz megtévesztésig hasonlító hamisított készülékeket.

Egy telefontulajdonostól jött a hír

Az esetet az ArsTechnica írta meg. Egy németországi olvasójuk jelezte, hogy amikor telepítette a frissítést, az gyakorlatilag letiltotta a telefonját. De igazából akkor lepődött meg, amikor megkereste a Silent Circle-t. A cég ugyanis azt írta, hogy ellenőrizték a felhasználó készülékének az IMEI-azonosítóját, és az alapján megállapították: a készülék nem a Silent Circle-től vagy valamely hivatalos viszonteladójától származik. Problémájával forduljon a készülék eredeti gyártójához.
 

Kellemetlen üzenet a tulajdonosnak...

Európában mindössze két hivatalos forgalmazója van a készüléknek, Kickmobiles és a Styx. A készülék maga sem olcsó, 560 font (kb. 205 ezer forint), de a különböző titkosított szolgáltatásokkal már akár 1400 font fölé (https://www.styxblackphone.com/basket) is kúszhat az ára. Az eBay-en viszont rengeteg olyan ajánlatot találni, amely – állítólag – még nem használt készüléket a hivatalos árnál jóval olcsóbban kínál. Ezeken szintén a Silent OS fut a beágyazott szolgáltatásokkal egyetemben.

Keményen lépnek

Az ArsTechnica kérdésére Blair Young, a vállalat alelnöki rangban dolgozó termékmenedzsere, nem is tagadta: a vállalat keményen fellép annak érdekében, hogy a feketepiaci változatok terjedését megakadályozza. A cég egyébként már január közepén kiadott egy hasonló tartamú közleményt, amelyben felhívja a figyelmet az ellenőrizetlen forrásból származó Balckphone-ok veszélyeire.

A Silent Circle agresszív fellépése érthető, hiszen a Blackphone-ok egyik legfőbb ígérete, hogy segítségével a felhasználó maximalizálhatja a mobilos kommunikáció biztonságát. Ezt úgy nem lehet biztosítani, ha ellenőrizetlen készülékek kerülnek forgalomba.

A hamisítványok egyébként a felismerhetetlenségig tökéletesek, és az első frissítésig hibátlanul is működnek. Emiatt nagyon valószínűnek tűnik, hogy valamelyik szerződéses gyártótól kerültek ki. Azaz valószínűleg egy-egy megrendelést kicsit túlgyártottak, majd a fölösleget a feketepiacon piacra dobták.

A Silent Circle gyakorlata egyébként nem rendkívüli: a mobilkészülékek egyedi IMEI azonosítója segítségével a szolgáltatók is ki tudják tiltani a hálózatokból például a lopott és feltört készülékeket.

Mobilitás

Eredményeket és nem leépítést várnak az MI-től a vezérigazgatók

Egy friss felmérésből kiderül az is, hogy a nagyvállalatok vezetői már új normálisként tekintenek a bizonytalanságokkal teli gazdasági és politkai környezetre, és ennek megfelelően alakítják cégük stratégiáját.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.