A Mastercard szerdai bejelentése szerint a jövő év áprilisától a fizetési szolgáltatóval együttműködő magyar bankok is elérhetővé teszik a társaság biometrikus azonosítási technológiáit, így az ujjlenyomat-, hang- vagy arcfelismeréssel (praktikusan egy szelfivel) történő hitelesítést. A Mastercard Identity Check nevű szolgáltatáscsomag elvileg a világ 37 országában érhető el, és megfelel az idén január 13-ától hatályban lévő PS2D uniós irányelvnek is.
A PS2D az Európai Unió módosított pénzforgalmi irányelve, amely a digitális pénzügyi szolgáltatások fejlődését és az új, nem feltétlenül banki hátterű szolgáltatók piacra lépését segítené elő. Az irányelv által meghatározott szabályozástechnikai standardok és iránymutatások része az úgynevezett erős ügyfélazonosítás (SCA), amely az ügyfelek védelmét biztosítja a számlainformációs és fizetési szolgáltatásoknál, és ami pont a Mastercard technológiájához hasonló megoldások bevezetéséről szól.
A legtöbben már szívesen váltanának
A Mastercard közleménye a vállalat az Oxfordi Egyetemmel közösen készített kutatását idézi, amely szerint a vásárlók 93 százaléka előnyben részesíti a biometrikus fizetést a hagyományos, PIN-kódos megoldással szemben, és a banki szakemberek is majdnem ugyanilyen arányban nyitottak ezekre a szolgáltatásokra. Kissé hihetetlen, de a Mastercard szerint a hagyományos megoldásokkal (például az SMS-jelszóval) szemben a biometrikus hitelesítés 70 százalékkal csökkenti annak valószínűségét, hogy a vásárló megszakít egy fizetési folyamatot.
Az mindenesetre biztos, hogy a digitális eszközökön egyre többen használnak a biometrikus megoldásokat, kezdve akár a noteszgépekről ismerős ujjlenyomat-olvasókkal. A közleményben a Mastercard Europe elnöke is kifejti, hogy a biometrikus technológiák a fogyasztók elvárásaihoz alkalmazkodnak, akik digitalizálódó életformájukhoz ezeket a fizetési megoldásokat keresik, rajtuk keresztül pedig a kereskedők és bankok egyre jobb és biztonságosabb vásárlási élményt nyújthatnak nekik.
Az a kitétel a televíziós vásárlási műsorablakokat idézi, hogy "a már meglévő online hitelesítési megoldások könnyen elriaszthatják a vásárlót", akinek szerencsére nem kell többé a jelszavakra és kódokra támaszkodnia. (Ahogy az új gyümölcscentrifugák is véget vetnek az eddigi rémálomnak, innentől egy narancs kifacsarása után nem borítják a konyha falát a gyümölcscafatok és a levágott ujjak.) Az viszont mindenképpen igaz, hogy a biometrikus biztonsági megoldások egyre kényelmesebbek és egyre szélesebb körben terjednek el, így a biztonsági szempontokon túl is teljesen kézenfekvő a fizetési szolgáltatásokra való alkalmazásuk.
A Mastercard Identity Check a következő országokban válik elérhetővé: Ausztrália, Ausztria, Bahrein, Belgium, Brazília, Kanada, Chile, Kolumbia, Csehország, Dánia, Egyiptom, Finnország, Németország, Hong Kong, Magyarország, Izland, Izrael, Japán, Kuvait, Libanon, Malajzia, Mexikó, Hollandia, Új-Zéland, Nigéria, Norvégia, Omán, Katar, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Dél-Afrika, Spanyolország, Svédország, Svájc, Egyesült Arab Emirátusok, Egyesült Királyság, Egyesült Államok.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?