A szolgáltató részvényei nem viselték túl jól az előfizetői tábor apadásáról szóló híreket.

Hatalmas "vérengzést" hozott a Wall Streeten tegnap az, hogy a Netflix héten közzétett negyedéves jelentéséből kiderült, a streamingszolgáltató felhasználói tábora a várt 2,5 milliós növekedés helyett 200 ezres csökkenést produkált az év első három hónapjában.

A kedden még 350 dollár környékén járó részvények szerdára 220 dollár közelébe zuhantak. A nagyjából 37 százalékos bukta a cég tőzsdei történetének legfeketébb napjaként értékelhető. A tegnapi eset kiváló példája annak, mennyire ingatag lábakon áll egy olyan technológiai vállalkozás megítélése, ahol a befektetők szinte kizárólag a felhasználói létszám bővülését és az ebből fakadó növekedési potenciált figyelik.

A Netflix - több más hasonló szolgáltatóval együtt - nagyot nyert a világjárványon. Az otthonukba kényszerített emberek rákaptak a netes mozizásra, így a cég jobbnál jobb eredményekkel tudta elkényeztetni a részvényeseket. A koronavírus enyhülése, az infláció világszinten tapasztalható megugrása, illetve Oroszország ukrajnai inváziója ugyanakkor véget vetett a diadalmenetnek.

Radikalizálódnak

Ahogy tegnap mi is beszámoltunk róla, a csalódást keltő adatokra a Netflix radikális lépések bejelentésével igyekezett reagálni. Ennek egyik fele a jelszómegosztás korlátozásáról szól. Mostanáig ugyanis a cég jótékonyan eltűrte, hogy a fiókadatok megosztásával sokan jogosulatlanul élvezték szolgáltatását. A lazaságnak azonban rövid időn belül vége lehet: a várhatóan jövőre élesedő szigorúbb rendszertől a Netflix azt reméli, hogy a nagyjából 100 millióra taksált "ingyenélők" legalább egy része átterelhető lesz fizetős csatornákra.

Talán ennél is komolyabb irányváltást jelent a cégnél a reklámokkal kapcsolatos hozzáállás változása. A hirdetésmentességre korábban kiemelten büszke Netflixnél ugyanis szinte biztosan érkezik egy olcsóbb, de cserébe reklámokkal dúsított előfizetői konstrukció. Ez szintén a bevételi forrásokat gazdagíthatja azzal, hogy olyanok is hajlandóak lesznek csatlakozni, akiket a normál, egyébként az utóbbi években folyamatosan és jelentősen emelkedő havi díjak elriasztanának.

A tőzsde első reakcióját látva azonban mindebben egyelőre kevéssé hisznek a befektetők.

Konzumer tech

Hamarosan nyílik az első teljesen robotizált hotel

Az egyedülállóként beharangozott kezdeményezés Kínában valósul meg. Az egyetlen emberi alkalmazott nélkül folyamatosan működő 44 szobás szálloda részlegesen már idén kinyithat Sencsenben.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.